2008. Május 5. Pötyi

Igazság szerint minden állatot szeretünk, de őket különösen, ezért amikor csak módunkban áll, felkeressük őket az állatkertben. Hiúzokat sajnos ma már nagyon ritkán látni, kipusztulóban vannak, mert természetes élőhelyeiken a vadászok lelövik őket a szép bundájukért, de azért elvétve előfordulnak kis hazánkban is. Például Veszprémben, és hamarosan Kecskeméten. Bécsben is találkozhatunk kárpátiai hiúzokkal, egy egész kolóniával, akik - a magyar viszonyokkal szemben - megnyugtató nagyságú területen élnek, egy kifejezetten a számukra kialakított tágas erdősávban.

Az elmúlt napokban Ká, a Babika és én sokat utaztunk. A 30. hétben járunk, így biztonságos távokra még simán elmehetünk. Bálint doktort előtte természetesen megkérdeztük, mit gondol: az utolsó trimeszterben elutazhatunk még ide-oda? Komolyan ránk nézett, majd pajkos mosollyal a szája szegletében azt mondta, neki már a szeme sem rebben meg az ilyen kérdésektől. Korábban ugyanis egy fiatal pár ugyanezt kérdezte tőle, majd a "és hova utaznának" című kérdésre könnyedén azt feleltek: "Japánba".:-))))))))))))))))))

Minthogy Veszprém lényegesen közelebb van, mint Japán, engedélyt kaptunk az utazásra. A gyönyörű város nem titkoltan azért vonzott minket, mert úgy hallottuk, lakik ott egy csodaszép kárpátiai hiúz...
Nem sokat teketóriáztunk hát, becsomagoltunk, útnak eredtünk, és alig 1 órával később már a völgyben húzódó, fenyőktől és lombos fáktól árnyas állatkertben sétáltunk.
Az interneten korábban lenyomoztuk, hogy az állatkertben élő állatokat 1-1 évre örökbe lehet fogadni. Ehhez némi támogatást kell nyújtani a kiválasztott állatnak üdülési csekk vagy kézpénz formájában. Mivel a cégtől minden évben kapunk üdülési csekkeket, úgy döntöttünk, ennek egy részét mindenképp a hiúznak szeretnénk adni. Gyorsan le is rendeztük a formaságokat, így 10 perc múlva már mint Pötyi "1 éves örökbefogadó" szülei lépkedtünk izgatottan a vidáman úszkáló vidrák, hortyogó medvék és kíváncsian nézelődő rókák között - a kedvencünk felé.

Ká messziről kiszúrta Pötyi, a korosodó, ám annál nemesebb kinézetű, távolba kémlelő hiúzanya sziluettjét. Meggyorsította lépteit, és szinte szaladt a kifutó felé. Én lassan, de biztosan követtem, s közben folyamatosan fotóztam. Ekkor már egymással szemben álltunk. Pötyi és mi. Ezüstös-pöttyös bundája csillogott a reggeli napfényben, hatalmas hófehér tappancsai pedig olyan finoman simultak a lábai előtt heverő sziklákra, mintha csak lebegett volna a kövek felett. Sárga szemeivel figyelt, s a fülei hegyét díszítő fekete ecseteivel "bemért" minket.
- Ilyen szép állatot még sosem láttam - sóhajtott fel Ká, én pedig észre sem vettem, hogy nagy álmélkodásomban a piros kabátomban nekidőltem a "Frissen festve" felirattal elátott fekete vaskorlátnak...

Pötyi a szemrevételezésünk után elvonult, és a távolba kémlelt - talán farkasüvöltést hallottunk? Körbe néztünk, de csak a szomszédos kifutóban szaladgáló csíkos vadmalacok vonítottak. Pötyi ekkor már egy nagy farönk mögül nézett minket, majd nagyot ásítva becsukta a szemeit. Szemerkélni kezdett az eső, de kedvencünket ez látszólag nem zavarta: szunyókálni kezdett. Ká folyamatosan (vaku nélkül) fényképezett, és le sem vette a szemét Pötyiről, aki percek alatt mély álomba szenderedett.

Csendben maradtunk, így gyönyörködtünk benne, majd odébb álltunk, hogy megnézzük az állatkert többi lakóját is. Pingvinekkel nem találkoztunk ugyan, de mindenki nagyon helyes és kedves volt. (Na jó, az oroszlánok nagyon ordítottak, ezért őket gyorsan otthagytuk. :-)) Kifelé menet még egyszer elmentünk Pötyihez, hogy elköszönjünk tőle, majd hosszasan elbeszélgettünk a pénztárosnővel (akitől kaptunk egy emléklapot az örökbefogadásért). Elmesélte, hogy hónapokon át ő nevelte Pötyi kölykeit, három kis hiúzt. Ká és én guvadt szemekkel hallgattuk a pici hiúzok kalandjait, akik reggeltől-estig randalíroztak nevelőjük otthonában.
- Ilyen feladatot mi is szívesen vállalnánk - mondta Ká, mire a nő elmosolyodott.
- Meghiszem azt - felelte ábrándos tekintettel - ilyen kedves állatokkal sosem volt még dolgom! Nem felejtem el, mennyi élményt és örömet okoztak nekem ezek a kis bolhatelepek. :-)))

Élményekkel telve, egy újabb (plüss) hiúzzal a hónunk alatt távoztunk az állatkertből. Megebédeltünk, tettünk egy kisebb sétát a városban, majd Lujzi felé vettük az irányt. Ha minden jól megy, Pötyi idén ősszel Kecskemétre költözik, Veszprém pedig új hiúzokat, egy fiatal párt fogad. Mindhármukat meg fogjuk látogatni jövőre, de akkor már mi is hármasban jövünk. :-))))

OOOh, és még valami. Találkoztunk a Gólyával, és megadtuk neki a Morzsáló címét, mondván, sokan vannak itt, akik rá várnak - hát szóljon a kollégáinak, szedjék össze az édes kis csomagjaikat, és induljanak útnak. A Gólya elnézést kért (sok dolga volt mostanában), majd sietve telefonált a többieknek, összecsomagolt egy tucat fehér pólyás csomagot, és útra kelt. Őszintén reméljük, hogy minden érintetthez hamarosan odaér! :-)))

Morzsáló fórum >>>

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>