Vissza a bográcshoz

Azért nem maradtam teljesen magamra, segítő társat hívtam magam mellé erre a hétre. Mi, a Pasik, vagy most már elterjedtebb nevünkön, a Húsmuskétások, szinte kizárólag a húsfélék sütésében, főzésében tüsténkedünk. De azért, hogy heti blogunk ne legyen túl egyhangú, már az indulásnál elhatároztuk, hogy alkalmanként vendéget hívunk magunk közé, méghozzá Hölgyvendéget!

A jó modor és az udvariasság azt diktálná, hogy engedjük mindig előre a hölgyeket, de - engedelmetekkel - ettől az etikai követelménytől most kivételesen eltérnék. Ennek két oka is van: ez első, hogy cikkem elején pár szóval egy kis hétvégi személyes emlékkel visszakanyarodom egy előző munkánkhoz, a másik ok pedig, hogy heti vendégünk legyen meglepetés, és a meglepetést - vagy a desszertet - a végére tartogatjuk.

Vissza a gulyáshoz

Az elmúlt hét végén kis családi összejövetelt tartottunk párom lányáéknak vecsési házában. Az apropó közös Márta és Krisztina névnap köszöntése volt. Közkívánatra gulyáslevest főztem bográcsban, de feltételül szabtam, hogy a lányok palacsintával egészítik ki az ebédet.

Lett is finom bográcsgulyás, utána túrós, lekváros (házi baracklekvárból), kakaós és persze az én kedvencem, kakaós-lekváros palacsinta. (Pistuc barátom, sajnos mákos palacsinta most nem készült...) Meglepetésként a család hölgy tagjai még készítettek túrófánkot is, amit szintén a házi baracklekvár tett még izgalmasabbá.

A gulyást ezúttal sertés diójából készítettem. Van, aki idegenkedik a marhahústól, meg a jövő héten első szülinapját betöltő Dórika unokánk sem kap még marhahúst, de ez a módi neki is nagyon ízlett!

A húst persze előkészítette Kriszti, szépen felkockázta, és annak rendje és módja szerint be is pácolta. A többi hozzávalót is gyorsan előkészítettük, hagymát aprítottunk, zöldséget és krumplit pucoltunk, daraboltunk, és csipetke is készült.

Az unokák (a négyből csak ketten voltak ott, a másik két fiú Horvátországban nyaral), igen nagy érdeklődéssel szemlélték a bográcsozás tudományát.

Amíg az étel készült, a felhalmozott sörösdobozok száma is csappant, erről a kiskorúak miatt nem készült fotó (az igazság az, hogy el is feledkeztünk róla)!

Miközben szépen pirult a hagyma a gyerekek beleuntak a főzéssel való ismerkedésbe, játékra is jutott idejük.

A tűz folyamatosan ropogott, így a paprika és a paradicsom után lassan a hús is belekerült bográcsunkba. Ilyenkor szoktam azt mondani, most még választhatunk: pörkölt készüljön, vagy legyen inkább leves?

Ahogy a nap sugarai elértek a horizont tetejére, ebédünk is elkészült, íme:

A recepttel én most nem fárasztalak tovább benneteket, kedves olvasók, hisz „a gulyás legendája” című szösszenetünkben is, de a honlapon is számtalan, jobbnál jobb gulyásleves receptet találni, és gondolom, mindannyiótoknak megvan a saját kipróbált és jól bevált saját receptje, hisz ebben a kérdésben is igaz a megállapítás, kinek a pap, kinek pedig a papné.

A lényeg, hogy az étel palacsintástól, túrófánkostól elfogyott, és ez a fő! Utóbbiak megörökítése sajnos elmaradt, mert fényképezőgépemben lemerült az akkumulátor, régi szép idők, amikor csak filmet kellett cserélni. :)

Most pedig jön a hab a tortán, azaz következik a „Hölgyvendég”. Fogadjátok és olvassátok nagy szeretettel Jabaki szülinapi gondolatait és remekét! Jabakival, keresztnevén Rozi, itt a Mindmegettén ismerkedtünk meg valamikor tavasszal, azóta is rendszeresen levelezünk, személyesen sajnos még nem találkoztunk, de talán erre is sor kerülhet valamikor.
 

Hölgyvendég

Nagy megtiszteltetésnek veszem, hogy vendég lehetek a Pasiknál. Köszönöm szépen. Ez nagyobb kihívás, mint valami finomat sütni vagy főzni. Abban van gyakorlatom, ebben viszont semmi. Üres kézzel nem illik jönni, így beszámolok az egyik családi eseményről, ami a közelmúltban történt.

Nagy volt a gondom, nem tudtam eldönteni, milyen születésnapi tortát süssek a nagyobbik fiúnk szülinapjára, és mi legyen a menü. Olyan ételt szerettem volna az asztalra adni, amit még nem készítettem eddig.
Kerestem, kutattam, aztán lassan összeállt a kép.

Egy jó ismerősöm ajánlotta a csirkés kuglófot. Igaz, kicsit módosítottam a recepten. Az ő receptje szerint sütőpapírral kellett volna kibélelni a formát, de úgy gondoltam, baconnal lehet, hogy jobb lenne. A csirkemell is elég száraz hús, az összetevőkben is minimális a zsír, ezért inkább mentem kicsit a saját fejem után. Sikerült is, finom lett, bár a nyers tojást nagyon hamar beletettem, vagy még egyszer bele kellett volna tenni 4 db tojást (így nem a közepére esett szeleteléskor). Készítettem hozzá görög salátát és petrezselymes krumplit is. Másnap hidegen legalább annyira ízletes volt. Legközelebb, ha hidegtálat készítek, akkor ennek is helye lesz az asztalon, mert látványos, finom is lesz franciasalátával vagy majonézes kukoricasalátával.

A hét közepe táján már tudtam, hogy ez lesz a menü a húsleves után. De a tortát csak péntek este döntöttem el. Előző nap a - biztonság kedvéért - bevásároltam, minden eshetőségre felkészülve, hogy ne az utolsó pillanatban kapkodjak, ha valami esetleg nincs itthon. Végül a barackos-szedres-túrós tortára esett a választás. Eredetileg eperrel kellett volna, de fagyasztottat nem akartam beletenni, a kertben meg érik már a szeder. Jó volt a döntés, mert illett bele, finom lett.

Barackos-szedres-túrós torta

Hozzávalók: 8 tojás, 8 púpozott evőkanál liszt, fél csomag sütőpor, 8 evőkanál cukor, fél kg túró, fél liter tejszín, 6 evőkanál porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, 25 g zselatin, 1 dl befőtt lé, 1 tortazselé, 1 db habfixáló, 1 üveg őszibarackbefőtt, 30-40 szem szeder

Elkészítés: A piskótát megsütjük, kihűtjük, majd kettévágjuk. Tálcára tesszük a tortaalátétet, 4-5 cm széles alufólia csíkot teszünk a tortalap széle köré, majd ráhelyezzük a piskótát. A tortakarikát köré tesszük.

A zselatint beáztatjuk a barackbefőtt levébe, majd felolvasztjuk, és langyosra hűtjük. A fél literes tejszínből félreteszünk 1 dl-t, a többit felverjük a langyosra hűlt zselatinnal. (A zselatint folyamatosan csurgatjuk bele a tejszínbe.)

A túrót krumplinyomón áttörjük, majd beletesszük a cukrot, a vaníliás cukrot és a tejszínhabot. A krém egyharmadát félrerakjuk a torta tetejére és az oldalához.

Az őszibarackbefőttből kiveszünk néhányat a díszítéshez, a többit összekockázzuk. Az összekockázott őszibarackbefőttet belekeverjük a túróba, majd a piskótára simítjuk. Ebbe belenyomkodunk vagy 20-30 szem szedret is, és rátesszük a másik piskótalapot. A félretett krémből 3-4 evőkanálnyit hagyunk a torta oldalára, majd a torta tetejére kenjük a többi. Tetejére gyümölcsöt teszünk, majd bevonjuk a tortazselével. Ha megdermedt a a tortazselé, akkor levesszük a karikát (előtte késsel körbevágjuk), majd az oldalát is bevonjuk. Az oldalát meghinthetjük darált dióval vagy darált babapiskótával is.

A tejszínhab maradékát (1 dl) a habfixáló harmadával kemény habbá verjük, és díszítjük vele a tortát. Ez után kivesszük az alufóliát alóla, így a tálca tiszta marad, nem lesz krémes, ugyanakkor nem kell már áttenni másik tálcára. (Lehet, ha tanultam volna a cukrászmesterséget, akkor ezt nem kellene ilyen körülményesen megoldani, de nekem másképp nem megy sajnos.) 

A fáradozásom nem volt hiábavaló, mert mindenkinek ízlett a menü. Nem voltunk túl sokan, csak a szűk család (bár már ez is 8 fő). Ha valaki kedvet kap ezeknek az ételeknek elkészítéséhez, tudom ajánlani, mert mutatós és ízletes étel volt mind a kettő.