A sörfőzde tulajdonosai pár percre a készülő italba dobták sapkájukat, mondván: így lesz különleges az íze. Hogy eredménnyel járt-e a művelet, nem tudjuk. Régen volt.
Nincs nagyobb bűn, mint egyetlen kortyra felhajtani egy korsóval - állítják a hozzáértők. A finom sörrel meg kell ismerkednie valamennyi érzékszervünknek: szagolgatjuk, ízlelgetjük - barátságot kötünk vele, mielőtt meginnánk. Sörösök egybehangzó véleménye: a palackozás, a tartósítószerek használata egyre inkább egyformává teszi a világ különböző pontjain kapható, változatos nevű szomjoltókat.
Hála a szerzeteseknek
A legrégebbi sörreceptet az ókori Mezopotámia területén időszámításunk előtt 4000 évvel rögzítette egy mester. Az árpát vízben érlelve nők készítették az italt. Hasznosságát a híres ókori orvostudomány is hamar felismerte, több mint húszfajtáját alkalmazták különféle betegségek gyógyítására. A vallási életben is nélkülözhetetlen volt, hiszen az istenek is jó néven vették, ha az áldozati lakomákon sörrel tisztelegtek előttük. Sőt helyenként fizetőeszközként is elfogadták. A skandináv és germán vitézek testet-lelket erősítő harci italnak tartották, de egy-egy győztes csata után is sok fogyott belőle, a hősök ünneplése okán. Európa naposabb részein eleinte inkább a bornak hódoltak. Habos nedű terjedését a szegényebb szerzetesrendeknek köszönheti. Ők ugyanis túl drágának tartották a bor készítését, ráadásul a szőlőtermés mennyisége évről évre változott. A nyelveket tudó papok a szórványos görög nyelvű leírásokból próbálták megfejteni, hogyan készült az ókori sör, de sokat finomítottak a gyártáson. Minden mesternek megvolt a saját egyedi különlegessége - receptjük titkát, sajnos, többnyire magukkal vitték a sírba. Az újra felfedezett ital nagy értékét növelte, hogy a szinte ihatatlan, egészségtelen vizet fel kellett hozzá forralni, így kevesebb lett a fertőző megbetegedés is. Ez nemcsak akkoriban és nemcsak az európaiaknál volt fontos szempont, hiszen egy mai indián törzs, amely hasonló tisztasági problémákkal küszködik, kizárólag saját készítésű maniókasörét fogyasztja: a 10 alkoholfokos italból a gyerekek is több mint egy literrel isznak naponta.
Szigorú szabályok
Minden kornak megvannak a maga különcségei, a sör készítésének azonban a középkor elejétől kezdve a 19. századig állandóak voltak a szabályai. - Az árpa begyűjtése után két hónappal a szemeket tiszta vízbe tették, a hordókat pedig gyakran mozgatták, hogy jól átjárja őket a levegő. - Másfél hét alatt elkészült a maláta, azaz az árpa feléledt. Ekkor kezdődött a maláta kiszárítása. Ennek sikerétől függ a sör íze és színe. - Miután a szín állandósul, jöhet a főzés: a lé hatalmas kádban fortyog körülbelül négy órán keresztül. A mester ilyenkor teszi hozzá a fűszereket. Elsősorban a komlót, ez adja meg a sör jellegzetes illatát. A főzés minden szakasza nagyon fontos, a legkisebb változás is befolyásolhatja, hogy milyen lesz az ital. Emiatt a középkori főzdék inasainak szigorúan előírták, hogy árgus szemekkel kísérjék végig az árpa útját, már az aratástól. Közben ellenőrizniük kellett, hogy semmi se bolygassa meg a leendő ital nyugalmát. - A szűrés után (ha nem végzik alaposan zavarossá válhat) következik az érlelés: hideg helyen a cukor alkohollá alakul, innentől kezdve kész a sör. De néhány hétig tovább kell érlelni nagy hordókban, hogy aromája és állaga kiteljesedjen. Színe a világos sárgától a sötét feketéig terjedhet. A hab lehet tömény (német típusú), szinte szilárd (trappista), vagy krémes (mint az ír sörök).
1. Nagyméretű, előzőleg hideg vízzel átmosott, vagy lehűtött pohárba öntsük.
2. Akkor ideális a nedű, ha körülbelül 10 °C a hőmérséklete.
3. A gyakori szokással ellentétben gyors mozdulattal kell kitölteni, hogy
habozzon, mert ez megvédi az italt a levegővel való hirtelen találkozástól.
Nemcsak árpa
Tudjuk, nemcsak árpasör van. Biztos, sokan meglepődnek, ha megtudják, hogy • Chilében egy bizonyos fenyőfából készítenek sört. • Peruban hajdinából készül az ital. • Amerikában egyes indián törzsek makkból csinálnak alkoholt. • Oroszországban és Észtországban a rozs gyakori alapanyag, de kelet-európai szomszédainknál sokszor előfordul a zab is. • Észak-Franciaországban megszokott a krumpliból készült sör. • Ruandában és Afrika más helyein zöld banánból lesz az ital. • Madagaszkárban gyömbérből. • India egyes részein rizsből. • Japánban pedig bambuszrügyből készül a sör.
*A sörharang: A falu templomának kis harangját a középkorban akkor kongatták meg, amikor este a kocsma vendégeit nyugovóra szólították fel. De az ivóban is volt egy harang, melyet egy-egy kialakult vita végén az húzott meg, aki a perpatvart provokálta, s ő fizette a békekört. Sok helyen még ma is dívik a szokás, hogy aki heves gesztikulálás közben megérinti a sörharangot, fizet a társaságnak egy kör italt. De a kocsmáros is szívesen megkondítja, ha nagy borravalót
*A hólyagtársaságot: is a sör tartotta össze. A sörivó fülkében az asztal felett egy hólyag függött. Aki a zsinórját megérintette vagy nagyot lódított, fejével meg kellett löknie a hólyagot. A következő lódításig ő volt a hólyagfej.
*Köröm- vagy a csizmapróba nélkül nem lehetett egy komoly sörivó társaságba bekerülni. Az első szerint a jelölt kapott egy korsó italt. Miután megitta, nem maradhatott több sör az edény alján, mint egy akkora csepp, ami a körmét befedte.
* És a csizmapróba? Az asztalra rakott csizmaformájú ivópoharat úgy kellett meghúzni az aljáig, hogy a sör nem folyhatott a cimbora arcába. Ha nem sikerült, büntetést kellett fizetnie a többieknek, természetesen sörben. Tehát: hogy kerül a csizma az asztalra? – sörrel töltve.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
