Pistuc konyhai kavarásai

Kereken fél éve, kényszerűségből ragadtam kezembe a főzőkanalat, amely aztán elég „ragadósnak” bizonyult - legalábbis néhány napnál hosszabb időre azóta sem váltunk el egymástól. Korábban soha nem kuktáskodtam, mi több, el sem tudtam képzelni, hogy a kávé- vagy tojásfőzésnél többre is képes lehetek.

Én voltam a legjobban meglepődve, hogy milyen hamar feltalálom magam a konyhában: mintha egy láthatatlan kéz vezetné az enyémet. Az első sütemény, az első leves - a sorrend sokat elárul - sikeres fogadtatásán felbuzdulva sorra leptem meg szeretteimet, ismerőseimet kreálmányaimmal (én is ettem belőlük). Talán ehetőek voltak, mert a kóstolók percek alatt elfogytak. :)

Beléptem tehát egy ismeretlen világba, amelyben egyelőre csak bukdácsolgatok, de amelyben már eddig is nagy örömömet leltem. Ezt az örömöt, a felfedezés örömét szeretném megosztani veletek, illetve bátorítani a főzőkanállal csak most barátkozó társaimat: ne féljetek például a rántáskészítéstől, a habarástól vagy a hagymapirítástól - lesz ennél még sokkal nehezebb dolgotok is :)

Ajánlom ezt a blogot mindenekelőtt édesanyámnak, aki már egy másik, szintén ismeretlen világ lakója. Remélem, figyel, és egy kicsit büszke rám. Az a bizonyos láthatatlan segítő kéz ugye csakis az övé lehet...?