Az időszámításunk előtti időkben a finnek ősei nagyrészt nomád életformát folytattak, így jellemzően halászatból, vadászatból és gyűjtögetésből tevődött ki a mindennapi eleségük. Követték a rénszarvasokat, halásztak a fjordokban s a tavakban, de lassanként – főleg a belső, déli területeken megkezdődött a növénytermesztés és az állattenyésztés.
A finn konyhát erősen befolyásolták az alapanyagok, az alapanyagokat meg nagyban befolyásolta az időjárás. A rövid nyár és a hosszú tél nagy kihívások elé állította az itt élőket, akik hamar elsajátították a tartósítási módszereket, és a fellelhető alapanyagoknak megfelelően alakították ki fogásaikat is. Az alapvető alapanyagok közé tartoztak a különféle vadon szedhető bogyók, a különféle gumók és gyökerek, valamint nagy szerep jutott a különféle savanyított tejtermékeknek, sajtoknak (juusto), gabonakásáknak, és a rozsból (leipäkukko) vagy árpából (rieska) készített kenyérnek is.
A XII. századtól a XIX. század elejéig Finnország Svédországhoz tartozott, ennek köszönhető, hogy a két ország gasztronómiája között meglehetősen sok az azonosság. Ezt a svéd befolyást váltotta fel az orosz hatás, amelynek az 1917-es finn függetlenség vetett véget.
A finn konyha népszerű és gyakran használt alapanyaga a hús, amelyek között természetesen sok hal szerepel, valamint rénszarvas, jávorszarvas, marhahús, sertéshús is, de az apróbb jószágok, mint a nyúl és a kacsa is kedveltek. A finnek szeretik a különféle kolbászokat, a hurkaféleségeket, és a tejtermékeknek is kiemelt szerep jut, amilyen a tehéntejből vagy rénszarvastejből készített friss sajt (juustoleipä), vagy a joghurtra emlékeztető viili.
A szezonban szeretik a friss gyümölcsöket, bogyókat, gombákat és zöldségeket. Az évszázadok alatt megszokott zöldségek (fehérrépa, sárgarépa, káposzta, borsó, bab) mellett, a XVIII. század óta a finn gasztronómiában a krumpli is jelentős szerepre tett szert. A bogyók közül a legkedveltebb a vörös áfonya és a tőzegáfonya, amelyet nem csak frissen, hanem lekvár formájában is előszeretettel fogyasztanak, legértékesebb pedig a mocsári hamvas szeder. A gabonák közül kiemelt fontossággal bír a mai napig a rozs és az árpa.
A XIX. század eleje óta a kávé is fontos és szinte nélkülözhetetlen eleme a finn hétköznapoknak. Eleinte csak az arisztokrácia számára volt elérhető, de hamar kedveltté vált más társadalmi rétegekben is, s ma is megvan a hangulata egy jó kávénak, amihez egy szeletnyi tortát kínálnak kísérőként. A kávé mellett kedvenc italuk a víz (vagy a vodka?), de az írót, a teát és a tejet is szívesen fogyasztják a finnek.
A különféle finn fogások közül íme néhány jellegzetes étel, amelyeket feltétlen érdemes kipróbálni. A már korábban is említett leipäjuusto sajt azért érdekes, mert igen gazdag tejre van szükség ahhoz, hogy ebből a fajta sajtból a lehető legtöbbet hozzák ki. Éppen ezért frissen borjadzott állatok tejéből készítik. Ez lehet tehén-, kecske- vagy rénszarvastej is. Az elkészült sajt egy lapos korongra emlékeztet, amelyet nyílt lángon szoktak megsütni, majd friss szederrel, esetleg szederlekvárral kínálják. Bizonyos régiókban (pl. Kainuu régióban) a sajtot kávéval nyakon öntve kínálják. A sajtot apróbb darabokra vágják, majd a csésze aljára teszik. Erre öntik rá a kávét. Miután a kávé elfogyott, a melegtől megolvadt sajtot egyszerűen kikanalazzák a csészéből. A kávé nem csak meglágyítja a sajtot, hanem nagyon kellemes aromát is kölcsönöz neki. A sajtot ezen kívül kemencében is szokták melegíteni, ilyenkor a finnek megszórják egy kis barna cukorral, majd miután megolvadt, lekvárt kínálnak mellé.
A cukor nem csak a sajt esetében meglepő hozzávaló, a perunalaatikko nevű rakott krumplis egytálételnek szintén elengedhetetlen eleme, a melasszal és a szerecsendióval egyetemben.
A finn levesek közül a legismertebb a svéd gasztronómiában is előkelő helyet kapó borsóleves. A svédek csütörtöki levese itt is ugyanazokból a hagyományokból táplálkozik, a hernekeittót a finnek is csütörtökön eszik. A szárított borsóból készített, füstölt hússal ízesített, répával és hagymával gazdagított leves mellé - Húshagyó kedden és azon kívül az összes csütörtökön – palacsintát (pannukakku) kínálnak, a téli időszakban egy pohárnyi puncsot is.
A palacsinta és a lapos kenyér mezsgyéjén található a sultsina, amelyet akár rozspalacsintának is nevezhetnénk. Ezt a vékony rozslepényt általában fahéjjal és cukorral megszórva kínálják.
A hét többi napján gyakorta kerül asztalra a lohikeitto, azaz a lazacleves, amely a lazacon kívül főleg póréhagymából és krumpliból áll, amit leggyakrabban kaporral ízesítenek. Ez a leves főleg a nyári időszakra jellemző, s nem csak lazacból, hanem sügérből, süllőből vagy makrélából is gyakorta készítik. Ehhez nagyon hasonlatos fogás a finn halászlé, a kalakeitto, amit a szokásos gyökérzöldségekkel főznek és rozskenyérrel kínálnak.
A hal nem csak a levesekben jelenik meg, kedvelt még a kalakukko, a halas pite is, amely egy egészen speciális töltött rozskenyér. A sötét kenyérbe sok esetben nem csupán hal kerül, hanem sertéshús és szalonna is társul a töltelékhez. A kenyeret hosszú órákon át sütik, majd egy pohárnyi íróval vagy aludttejjel kínálják. Az eredetileg a munkások és a szegények eledeleként számontartott fogás ma már megkerülhetetlen eleme a finn gasztronómiának.
A finn gasztronómiához a káposzta is hozzátartozik, a svéd és az orosz befolyás mellett itt a német konyha jellegzetességeire is felfigyelhetünk. A fejeskáposztából készített rakottasban, a kaalilaatikkóban a megszokott lepirított darált hús és a rizs mellett – a finn ételekben sokszor visszaköszönő – melasz is fontos szerephez jut. A melasz adja meg az étel végső karakterét, az édeskés hangvételű káposztával nagyon kellemes összhatást nyújt. Ezt az édes vonalat erősíti a tálaláskor az ételhez kínált áfonyalekvár vagy aszalt áfonya.
A kaalilaatikko mellett a másik fontos káposztás fogása a finn konyhának a kaalikääryleet. Ebben az ételben a párolt káposztaleveleket fűszeres marha-, sertés- vagy bárányhússal, gombával, különféle gabonákkal töltik, - s nem meglepő módon – az elkészült fogást vörösáfonya-lekvárral kínálják. A kaalikääryleetnek azonban létezik egy orosz stílusú tálalása is, ebben az esetben a töltött káposztaleveleket tejszínes paradicsommártással kínálják.
A klasszikus finn alapanyagokhoz nyúl vissza a karácsonykor kötelezően asztalra kerülő porkkanalaatikko is, amely nem más, mint rakott sárgarépa, amelyet általában rizzsel kevernek, és melasszal vagy cukorral édesítve, szerecsendióval és fehérborssal fűszerezve sütnek össze.
A svéd hatás a főfogások terén is érzékelhető, ennek ékes bizonyítéka a Pytt i Panna finn megfelelője a pyttipannu is, amely igazi maradékgazdálkodós fogás, mindent serpenyőbe aprít, összesüt, majd tükörtojással tetézi ezt.
A karjalanpiirakkán viszont inkább az orosz hatás érződik, a kareliai pirogként is gyakorta emlegetett étel tartalmas és igen mutatós. A rozslisztből készített tésztában általában talkkuna található, ami egy pörkölt árpából, rozsból, zabból és borsólisztből álló keverék. Ezt a keveréket sokáig előszeretettel fogyasztották, hiszen hosszan elállt, kis vízzel elkeverve, kevés zsiradékot hozzáadva már kész is volt a laktató fogás. Manapság főleg müzli helyett eszik a finnek, tejjel, joghurttal, íróval felöntve. A kareliai pirogban a talkkuna mellett a krumpli is gyakori töltelék, illetve kölessel, hajdinával és rizzsel töltött pirog is előfordul.
A finn konyha egyik rendhagyó, de mindenképp figyelemfelkeltő fogása a nakkikastike, vagyis a hotdog-ragu. A virslis ragut leggyakrabban párolt krumplival kínálják. A szószos fogások között kedvelt még – a svéd konyhában szintén jelenlevő – lihapullat, azaz a húsgolyó, amelyet többféle felállásban is kínálhatnak.
A finn édességek palettájának jelentős részét a különféle kásák foglalják el. A hagyományos fogásnak számító kásák a mai napig igen népszerűek, s nem csak desszertként, hanem napindító fogásként is gyakran fogyasztják a finnek. Az egyik legismertebb a vispipuuro, amely egy búzadarából készített kása, ehhez vörös áfonyát adnak. A kása sajátossága, hogy egészen habosra keverik, így meglehetősen könnyű végeredményt kapnak. A vörös áfonya mellett gyakran kínálják sárgabarackkal, egressel vagy eperrel ezt az ételt.
A húsvéti időszaknak is megvan a maga kásája, a mämmi. Ennek a kásának az alapja a zab, legfőbb ízesítője pedig a – finn konyhában meglehetősen kedvelt – melasz. A mämmi a XIII. század óta része a finn gasztronómiának. A sült rozskása hagyományos húsvéti fogás, amelyet kemencében sütve készítenek, és tejszínnel meglocsolva, cukorral meghintve kínálnak. A karácsonyi asztalnak pedig a riisipuuro, azaz a rizsfelfújt elengedhetetlen fogása, akárcsak a svédeknél, amelyet legtöbbször fahéjas cukorral kínálnak, de lekvárral vagy gyümölcsöntettel is asztalra kerülhet.
A desszertek közül érdemes kiemelni a mustikkapiirakkát, az áfonyás pitét, amely a nyári idény egyik kedvence, ehhez általában vaníliakrémet kínálnak. Nem csak áfonyával, hanem szederrel is készítenek süteményeket, mint például a lakkakakkut.
A svédekhez hasonlóan a finnek is kedvelik a kelt tésztákat, főleg, ha egy kis kardamom is kerül a töltelékükbe vagy tésztájukba. Az édes kelt tészták családja igen széles, sokféle tészta megtalálható benne - egészen a párolt almával töltött fánktól, az omenalörtsytől a korvapuusti-ig, amely fahéjjal és kardamommal ízesített zsemle.
Bár a finnek legszívesebben vizet vagy kávét isznak, azért sokféle izgalmas ital található a finn gasztronómiában. Ilyen a lakka, a szederből készített likőr, vagy a kilju, amelyet legtöbben otthon állítanak elő cukor, élesztő és víz elegyítésével. A sokszor emlegetett és a gasztronómia sarokköveinek számító gabonából természetesen sör is készül, illetve meg kell említeni az 1970 óta létező, világhíres Finlandia vodkát is, amely szintén népszerű ital. Finn piacon megtalálható változata a Koskenkorva Viina, amiből nem csak 40%-os, hanem a hagyományos 38%-os és az édesgyökérrel ízesített Salmiakki Koskenkorva is kapható.
Áfonyatorta
Hozzávalók:
A tésztához:
25 dkg finomliszt
17 dkg vaj
3 dkg cukor
1 tojás
A töltelékhez:
40 dkg fekete áfonya
2 tojás
12 dkg cukor
1,7 dl tejszín
3 dkg finomliszt
Elkészítés: A tésztához a cukrot és a lisztet elmorzsolom a vajjal, majd a tojással tésztává gyúrom. Miután elkészült, 1 órára a hűtőbe rejtem.
Ezalatt leszárazom és átmosom az áfonyát, lecsepegtetem. Elkeverem a tojást, a cukrot, a lisztet és a tejszínt.
A tésztát kiveszem a hűtőből, majd lisztes deszkán kinyújtom, s a pitetálba helyezem. A tésztára rászórom az áfonyát, majd a töltelékkel felöntöm, és a 200 fokra előmelegített sütőbe helyezem. Nagyjából 35 perc alatt készre sütöm.
Pulla (Voisilmäpulla)
Hozzávalók:
A tésztához:
50 dkg finomliszt
10 dkg barna cukor
1 rúd vanília
10 dkg vaj
7 g száraz élesztő
2 tojás sárgája
2 teáskanál őrölt kardamom
2,2 dl tej
Valamint:
1 tojás
5 dkg vaj
5 dkg cukor
Elkészítés: A vaníliarudat félbevágom, magjait egy éles késsel kikaparom. A lisztet egy nagyobb tálba szitálom, hozzáadom az élesztőt, a kardamomot, a vaníliamagokat és a cukrot. A tejhez hozzáadom a vajat, majd a keveréket meglangyosítom, végezetül a tojások sárgáját is beleteszem, és az egészet alaposan átkeverem. A tejet a liszthez adom, és a tésztát alaposan kidolgozom.
A kész tésztát olajjal vékonyan kikent edénybe teszem, majd tiszta konyharuhával letakarom, és meleg helyen hagyom, hogy a duplájára keljen.
A tésztát ezután lisztes felületen átgyúrom, majd kisebb, egyforma bucikra szedem. A zsemléket sütőpapíros tepsire ültetem, ujjamat finoman belenyomom (mint a fánkba), tiszta konyharuhával fedem, és bő fél órát hagyom pihenni.
Ezután a tésztát elhabart tojással megkenem, majd a korábban fúrt lyukakba falatka vajat ültetek. Ezt megszórom cukorral, majd a 200 fokra előmelegített sütőben aranyszínűre sütöm a tésztát.
A pulla közepébe azonban nem csak vaj kerülhet, hanem egy-két szem mandulát is ültethetünk bele. Tálaláskor tejszínhabot és eperlekvárt kínálhatunk mellé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.