Székelykáposzta, a legendás

Az étel keletkezésébe több korabeli elbeszélés enged bepillantást. Az egyik közkedvelt történet szerint Székely József főlevéltáros - Petőfivel az oldalán - kissé kései órában érkezett meg a törzshelyének számító Komló-kertbe, ahol már nem nagyon tudtak mit enni adni a megéhezett hivatalnoknak. Mikor a kocsmáros elsorolta, hogy miből maradt, Székely a savanyúkáposzta-főzeléket és a pörköltet összeöntette, és azt kérte – kínjában – kései ebédre.

Más feltételezések szerint az egész székelygulyás história nem is a Komló-kertben, hanem néhány házzal arrébb, egy másik étteremben született. Igaz, az elkövető személye ebben a történetben is Székely József, Petőfi barátja, de a színhely ezúttal a belvárosi Arany Sas fogadó. Míg az első történetben a véletlen és véges konyhai készletek játszottak közre az étel születésénél, addig az Arany Sasban zajló cselekmények hátterében Székely korszakalkotó ötlete állt, amivel felkereste az étterem tulajdonosát, s rávette, hogy elkészítse számára a megálmodott ételt.

Bárhogy is történt, a kényszerházasság vagy a hirtelen jött laikus ötlet sikeresnek bizonyult, annyira, hogy később már Petőfi - a maga által székelygulyásnak keresztelt ételt – sokszor rendelte. Talán épp Petőfi lelkes közbenjárásának köszönhető, hogy a gulyással elegyített savanyúkáposzta-főzelék szépen lassan meghonosodott a környékbeli éttermekben, s előbb-utóbb a háziasszonyok konyháiban és a szakácskönyvekben is megjelent.

A rendkívül alapos, de erőteljesen francia vonalat képviselő Dobos C. József 1881-ben megjelentetett Magyar-franczia szakácskönyvében még nem tesz említést a székelygulyásról, de az alig tíz évvel később publikáló Zilahy Ágnes 1891-ben megjelent könyvében már ott vár ránk a recept.

„A székely-gulyás
Egy nagyobb lábasba tegyünk egy tojásnyi zsirt, a zsirba egy fej apróra vágott vereshagymát és egy bádog-kanál paprikát; ha ezek már jól felmelegedtek, tegyünk bele falatokba vágott másfél kiló kövérrel vegyes, friss sertés hust; kevéssé sózzuk meg, fedjük be és pároljuk kevés vizzel töltögetve, fél óráig: akkor tegyünk a hus közé hat tele fakanál savanyu káposztát, keverjük jól össze a hussal, főzzük tovább még fél óráig; akkor tegyünk bele négy deczi jó édes tejfelt, főzzük a tejfellel is 5 perczig; akkor tálalhatjuk mély tálban. „

A receptben szereplő tejföl Székely idejében még nem volt része a fogásnak, de nagyon hamar megjelenhetett, főleg a már tálalt étel tetejére kanalazva, későbbiekben már azzal elkeverve.

Mint Zilahy receptjéből is kitűnik, a székelykáposzta vagy székelygulyás nem bonyolult étel, az alapot egy jóféle sertéspörkölt szolgáltatja, amit a szokott módon készítünk el. Ehhez jön a kimosott, de savanyúságától nem teljesen megfosztott káposzta, amit a pörkölthöz adunk, kis lével felhúzunk, majd fedő alatt összepárolunk. A székelykáposzta tipikusan az az étel, amit kuktában érdemes elkészíteni, ez az edény alaposan felgyorsítja az események menetét.

A székelygulyás természetesen nem csak sertéshúsból készíthető, szárnyasból, nyúlból vagy épp marhahúsból is főhet. Ezeknél a húsoknál csupán arra kell figyelni, hogy a megfelelő időben adjuk hozzájuk a savanyú káposztát, hogy a végeredményben omlós, de jól kivehető húsdarabokkal találják magukat szemben a családtagok.

A székelygulyást – a pörköltnek szánt szokásos ízek mellett - leggyakrabban szemes feketeborssal szokás extrán ízesíteni. Ez tökéletes választás, csak egy kellemetlen mellékhatása van: nagyon rossz érzés a káposztaszálak közé beszorult borsra ráharapni. Éppen ezért érdemes a borsot fűszertartóba zárva az ételhez adni, majd tálalás előtt kiemelni.

Ugyancsak megfontolandó a borsikafű vagy más néven csombor használata, amely jól helyettesíti a borsot, sőt kellemes zöld aromával gazdagítja az ételt. Néhány háztartásban a pörkölt főzésekor köménymag, kakukkfű és babérlevél is kerül a fogásba, sőt fokhagyma, zöldpaprika és paradicsom is társulhat a még fővő sertéshúshoz. Ezek nem befolyásolják jelentősen a székelygulyás ízét, a pörköltös alapot mélyítik, így – bár Zilahynál nem szerepel – nyugodtan az ételhez adhatjuk. Az ételt tálalás előtt kevés vágott kaporral és petrezselyemmel, vagy ha van, akkor friss csomborral is meghinthetjük.

A székelygulyáshoz a tejföl hozzáadása ízlés kérdése, függ az étel elkészítésének módjától, a szakács és a székelygulyást fogyasztó társaság igényeitől. Sok esetben a főzés utolsó fázisában adjuk az ételhez, de legtöbbször a már tálalt ételre kerül. A tejfölt szokás kevés liszttel elkeverve adni az ételhez, Magyar Elek 1939-es szakácskönyvében is ily módon javasolja behabarni a székelygulyást.

A káposztás ételekhez hasonlóan, a székelykáposzta minőségén is csak javít, ha áll, összeérik, így célszerű egy nappal a tervezett ebéd előtt elkészíteni.

Székelykáposzta

Hozzávalók:
1 kg savanyú káposzta
75 dkg sertéscomb
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
pirospaprika
bors
2 teáskanál szárított borsikafű
2 babérlevél

Elkészítés: A hagymát olajon megdinsztelem, a kockára vágott húst kifehérítem rajta, majd paprikázom, fűszerlabdában borsot eresztek mellé és a fokhagymát, majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Takarékon, lefedve főzöm. 
Amikor puha a hús, akkor megsózom, a káposztát ráterítem a tetejére (levével együtt), majd megszórom borsikafűvel, mellétűzöm a babérleveleket, és tovább is fedve, takarékon főzöm. Mikor megpárolódott a káposzta, összeforgatom a hússal, lezárom a villanyt, és jó néhány konyharuhával körbeölelem az edényt, dunsztba teszem, és reggelig így hagyom. 
Felmelegítve, tejföllel tálalhatjuk.