Ahány ház, annyi szokás, és persze kamra, de vannak olyan ételek, amelyek szinte minden nagymama konyhájában megtalálhatóak, legyen szó vidéki vagy nagyvárosi háztartásról. Ezek azok a kincsek, amelyekért gyerekként meg voltunk bolondulva, és csillogó szemmel vártuk, hogy a nagyi vagy a papi a kezünkbe adja, esetleg a szülők háta mögött a zsebünkbe csúsztassa a finomságokat.
A tubusban árult sűrített tej egykoron olyan állandó tartozéka volt a konyháknak, mint a gulyás- vagy a fokhagymakrém. Nemcsak süteményekbe kerülhetett a sűrített tejből, de akár a kávét is ízesíthették vele az édesszájúak. Már persze ha maradt, és az unokák nem találták meg és falták be egyenesen a tubusból! Az igazi, klasszikus tejpor sem mindig jutott el a kávésbögréig, ugyanis a falánk ujjak hamarabb kitakarították a zacskót, mint hogy a felnőttek kikanalazhatták volna.
Régen sokkal többet gondoltak az emberek a holnapra, sőt nem volt ritka, hogy hónapokra előre terveztek. A szezonális zöldségeket és gyümölcsöket nem árulták mindig, így a friss paradicsomot bizony el kellett tenni télire! A nagyszüleink nemcsak a lecsót vagy a savanyúságokat csomagolták el a hűvösebb időkre, hanem paradicsomlevet is készítettek. A békebeli, házi paradicsomlé ízét meg sem közelíti a bolti.
Nemcsak a lecsót és a paradicsomlevet rejtette a kamra, hanem a finomabbnál finomabb befőtteket és lekvárokat is. A nagymamák valami olyan titok tudói, amelyet talán nem is lehet megtanítani, hiszen hiába a pontos utasítás, a barack- vagy eperlekvár sosem lesz olyan, ha mi csináljuk, mint amilyen a mamáé volt. A megfejtés talán abban lehet, hogy mindent szerető gondoskodással készítettek, és belekerült a lekvárba a szívük és a lelkük egy darabja is.
Van olyan generáció, akinek a tagjai ha meglátják a fagyasztóban a margarinos vagy vajas dobozokat, szinte már érzik is a gyümölcsök ízét. A nagyszüleink ugyanis semmit sem dobtak ki, mindent felhasználtak és tudatosan vezették a háztartást. A nyáron leszüretelt friss gyümölcsöket, a málnát, az epret és a cseresznyét eltették későbbre, hogy ha eljönnek az ünnepek, vagy hirtelen betoppannak az unokák, akkor csak ki kelljen nyitni a fagyasztót, előkapni az egyik kis dobozt, és máris készülhet a meggyes pite!
A fagyasztó persze nemcsak alapanyagokat vagy kész ételeket (töltött káposzta!) rejtett, hanem édességeket is, melyeket a csilingelős autóból szereztek be a nagyszüleink. Ha éppen nem volt idő sütni, vagy a „kisunoka" megkívánt még valamit az ebéd után, akkor a nagyi már ment is a fagyasztószekrényhez és bontotta a tortafagyi dobozát. A krémes és habos, csokis vagy málnás finomságból sosem volt elég egy szelet!
A nagyi sütijeire mindannyian jó szívvel gondolunk vissza, és még harminc- vagy ötvenévesen is felemlegetjük, hogy milyen zserbót, pogácsát vagy linzert ettünk kisgyermekként a nagyszülői házban. A látogatások során azonban nemcsak házi sütik voltak, hanem minden édesség előkerült, ugyanis az unokákat nem lehet elengedni üres hassal!
A nagyi ilyenkor vette elő a konyhaszekrényből vagy a kamrából, esetleg a kristályok mellől a desszertcsokikat, és tette az asztalra a négercsókot, a macskanyelvet vagy a tejkaramellát, és amikor a szülők nem figyeltek, egy-egy konyakmeggy vagy mentás csoki is becsúszott a kicsi tenyerekbe.
Nemcsak a hatalmas étkezések okoztak gyerekként örömet, hanem az olyan odafigyeléssel készült apróságok is, mint egy szelet vajas vagy lekváros kenyér és egy bögre forró kakaó. A friss, zsíros tejből készült, felhabosított kakaó felmelegítette a testünket és a lelkünket is, a jóleső korty után pedig észre se vettük, hogy ott ült a szánk felett a mosoly mellett a kanyarodó fehér bajusz is. Sosem esett még olyan jól egy szelet vajas kenyér, mint kisgyerekként.
Borítókép: Shutterstock
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.