A mézeskalács minden évben problematikus. Egyrészt a melegen még puha tészta a legtöbb esetben betonná válik, mire kihűl. Ilyenkor a jó és gyakorlott háziasszony cicceg, dobozt kap elő, ebben érleli, hátha megpuhul (almát vagy már varázsszert tesz mellé), s ha ezek után sem adja meg magát, akkor úgy tesz, mintha eleve karácsonyfadísznek szánta volna. Mind a három tepsit. Pedig a mézeskalács nem bonyolult. Jó alapanyagokból kell készíteni, kell egy valóban jó, bevált recept, kellően fűszeres kell, hogy legyen és nem szabad túl magas hőfokon és túl soká sütni. A mézeskalács pont olyan, mint a linzer, ha már erősebb színe van, akkor biztosan túlsütöttük.
A puszedlivel jóval kevesebb a gond, ennek ellenére elenyésző mennyiség készül belőle a mézeskalácshoz képest. Pedig a puszedli jól ízesíthető, aszalt gyümölcsökkel, tört és darált csonthéjasokkal könnyedén gazdagítható, s nem utolsó sorban – kihűlés után – szuperül bevonható. A szódabikarbónának hála viszonylag laza, mézeskalácsos ízvilágú, mazsolában, kandírozott narancshéjban gazdag puszedlit érdemes étcsokoládéba forgatni, vagy egy kevés, citromlével/narancslével kikevert porcukorból készített mázzal bevonni. Ugyan kívül-belül ragadni fog, de ellenállhatatlan.
A mézes krémes a nagymamák reszortja. Ők használnak még szalalkálit, nekik van akkora gáztepsijük, amelynek a hátán kényelmesen elférnek a mézes lapok, s ők azok, akik kibírják 2-3 napig, hogy ne járjanak rá a kamrában épp mézes krémessé váló süteményre. A mézes krémesben a mozgástér viszonylag szűk, adottak a rétegek, adott a közéjük kerülő krém, de azért nyugodtan játszhatunk az ízesítéssel és kedvünk szerint könnyíthetünk a tésztán és a krémen is. A jó tíz éve gyökeret vert marlenka, az örmény mézes alapján is újragondolhatjuk ezt a karácsonyi klasszikust.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.