2005. augusztus 15. Az új járgányom

Igaz, sokszor ülök lógó nyelvvel a kis sámlin, és azon morfondírozok, hogy a szomszédaim 70-80 évesen hogy tudnak reggel 5-től este 8-ig mosolyogva dolgozni? Hogy tudnak egyáltalán sámli nélkül vagy épp egyenes háttal lehajolva gazolni? Egyre jobban értékelem a dolgos embereket. Tán egyszer én is az leszek.

Ká és én a nappal kelünk, ugyanis még mindig nincs függönyünk. Ennek persze megvan az az előnye, hogy korábban érek be a munkahelyemre, és sok dolgot meg tudok csinálni, amíg Ká az ágyban bóbiskol. Kettőnk közül ugyanis ő az igazi álomszuszék, aki reggel 7-kor azt sem tudja, fiú-e vagy lány. Persze különféle trükkökkel végül mindig előcsalogatom, de semmi garanciám nincs arra, hogy a reggeli végeztével nem szalad vissza azonnal a jó meleg takarója alá.

A padlizsánkrémemnek azonban kedvesem sem tud ellenállni, ezért ha este nem nagyon későn jut eszembe, és van otthon kellő alapanyagom, szívesen készítek padlizsánkrémet. Mert nagyon egyszerű, és a siker garantált. A padlizsánokat megszurkálom spéktűvel (hogy fel ne robbanjanak), és tepsiben, sütőpapíron puhára sütöm őket kb. 1-1,5 óra alatt. Egy kanállal kikaparom a padlizsánok belsejét, hozzákeverek 1-2 doboz tejfölt, 4-6 gerezd fokhagymát, majd megsózom, megborsozom, és alaposan átkeverem az egészet. Mások olívaolajat is szoktak beletenni, de Ká-nak az a rögeszméje, hogy akkor nehéz lesz, ezért leszoktam róla. Paradicsomszeletekkel és petrezselyemmel díszítem a tálat, és a hűtőbe teszem reggelig, amikor is házi kenyérrel tálalom. Büdösek leszünk tőle, szent igaz, de sebaj!

Persze vannak napok, amikor külön utakon megyünk a dolgozóba, ugyanis Ká gyakran járja az országot és olyankor nem tud behozni a városba. Ilyenkor vonattal jövök be, ami nagyon romantikus. Takaros kis állomásunk van, mindenki mindenkinek mosolyogva köszön, a kis vonat (mert kisebb, mint a többi) tiszta, pontos és gyors, így 20-30 perc alatt Pesten vagyok. Őszintén megszerettem a vonatozást. Míg korábban valósággal pánikbeteg lettem a metróban való utazástól, a sötét alakoktól és a zsebtolvajoktól, most kényelmesen üldögélek és olvasgatok anélkül, hogy bárki szekírozna.

Sajnos nap mint nap rájövök, hogy időhiányban szenvedek. Jó esetben 6-ra érek haza, vacsorát főzök, megetetem az állatokat, locsolok, esetleg mosok-vasalok, és akkor még elő sem vettem az üvegfestékeimet, keresztszemes- és gobelin képeimet, és nem is társasoztam, sétáltam vagy bicikliztem Ká-val. Mások vajon hogy tudnak mindenre időt szakítani?
Szóval, olykor igyekszem egyszerű ételeket készíteni. Az egyik bevált receptem egy egyszerű zöldségleves egy csomag saját termesztésű újhagymából és bébirépából, valamint néhány szem burgonyából. A hagymát 8 cm-es darabokra vágom, majd hosszában felaprítom, majd egy kevés vajon megpuhítom. Felöntöm egy liter vízzel, beleteszek 2 erőleveskockát, és az apróra vágott répát és burgonyát. 15-20 perc alatt puhára fő minden, és valami eszméletlen finom! Korábban (1 évvel ezelőtt) nem is gondoltam, hogy ilyen egyszerű levest főzni...

Pizzasütésben azonban egyre jobb vagyok, bár továbbra is a kenyérsütő gép végzi helyettem a "piszkos munkát". A pizzatészta hozzávalóit (1 dl tej, 1 kávéskanál cukor, 1 csomag élesztő, 40 dkg liszt, 2 kávéskanál só, 4 evőkanál olaj, 2 teáskanál oregano) bedobálom, majd amikor megkelt, kiveszem, kinyújtom, egy nagy tepsire fektetem és villával megszurkálom. Paradicsommal vagy pizzaszósszal megkenem az alját és kedvem szerint megpakolom mindenféle földi jóval. Kolbásszal, hagymával, főtt tojással, apróra vágott macisajttal, paprika- és paradicsomkarikákkal és kukoricával. Nagyon forró sütőben 12-15 perc alatt megsül, és nagyon kiadós adag lesz belőle. Ha épp nincsenek nálunk a barátaink vagy a szülők, akkor kis szeletekre vágom az új pizzavágó görgős késemmel (amit Ká vett nekem), és ezüstpapírba csomagolva elteszem szűkösebb napokra.

Tegnap éjjel azonban különösen jó napom volt, mert végre-valahára be tudtam fejezni egy autós képet, amit az unokaöcséimnek Zsebinek és Árpinak festettem. Mindkét kisfiú rajongásig szereti az autókat, különösen a pirosakat. Éppen ezért festettem nekik egyet, hogy amíg felnőnek, és saját csodaautót vehetnek maguknak, addig is legyen miben gyönyörködniük.

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>