2005. október 4. Szeresd az állatokat, mert jó fejek!

Ká és én az állatkertben jártunk. Amúgy egyikünk sem állatkert-kedvelő, hiszen a rózsaszín masniba bújtatott és gondosan bepúderezett tények régóta változatlanok: ezek az állatok rabok. Más téma, hogy az életkörülményeik az elmúlt évek során nagyon sokat, és többnyire az előnyükre változtak. Utoljára kislánykoromban jártam itt, de annyira elszomorított a szűk helyeken vegetáló, félőrült állatok látványa, hogy soha többé nem akartam viszontlátni őket. Egészen mostanáig.

Reggelente a vonatom az állatkert előtt zakatol - gondolom, szegény tigrisek ki is készülnek tőle. Ha lassan haladunk, bekukkanthatok az elefántos házba, és gyakran piros, kék és sárga papagájokban gyönyörködhetek. Egyszerre újra kedvet éreztem ahhoz, hogy meglátogassuk az állatkertet. Ká eleinte tiltakozott, sosincs semmire időnk, és a ház körül is annyi tennivalónk akad, hogy mennénk már el? Persze, mindez csak elterelő hadművelet volt, és mire észbe kaptam, ott álltunk az elefántos bejárat előtt. Első utunk a pingvinekhez vezetett. A kedves kis lények a kedvünkért frakkba öltöztek, és amint megláttak bennünket, egyesével totyogtak elő barlangjukból, hogy bemutassák utánozhatatlan vízi-revüjüket, amelyet ennyi bájjal csak ők tudnak előadni.

Viszonylag nagy területen hancúrozhattak, és a medencéjük egy része egy szobából is látható volt. Nagyon nagy élmény volt ilyen közelről látni, hogy repülnek a víz alatt. Mert repüléshez inkább hasonlít úszótechnikájuk. Két bohókás fóka is úszkált a medencében, ők is nagyon helyesek voltak, ám nem voltunk meggyőződve arról, hogy egy ekkora medence biztosan elég nekik...

A pingvinek után Ká mosolyogva megfogta a kezem és azt kérte, csukjam be a szemem. A "mű-kanyon"-ból óvatosan levezetett, majd egy asztalhoz ültetett. Mire kinyitottam a szemem, egy lángos és két nutellás palacsinta kacsintgatott rám az asztalról.
- Mirza, úgy gondoltam, hogy az állatkerti programhoz egy kis spirkaság (így hívjuk a váratlan, apró meglepetéseket) is jár! - mondta kedvesen.
Hirtelen kérdések és válaszok cikáztak át az agyamon. Úristen, a 90 napos!Nem számít, ne rontsd el az örömét! De akkor oda a diétám? Kit érdekel! Mit csináljak? Légy laza! Skizofrén módjára próbáltam megoldani ezt a roppant egyszerűnek látszó feladatot, majd beleharaptam a lángosba.
- Látod, Mirza? Büszke vagyok rád! Ennyi bármelyik diétába belefér, és a mai kirándulásunk ezzel együtt lesz kerek! - simogatta meg Ká az arcom.
Arra gondoltam, hogy csak azért sem lesz lelkiismeret furdalásom! Folytatom a diétát, mintha mi sem történt volna és kész! És ha bármilyen alkalom miatt meg kell szakítanom, akkor megszakítom, és utána folytatom. Hát nem?

Utunk a majmok háza felé kanyarodott. Bevallom, sosem kedveltem őket, gyerekként is untam a produkcióikat. De Ká szereti őket és kiváncsi volt rájuk, ezért bementünk. Gyönyörű, gondozott "erdő", álomszép virágok, és helyes makik néztek ránk a plexiablakok mögül. Nem volt büdös, és az egész csarnok nagyon igényesen volt kialakítva. Középen mesterséges tó, rajta különleges trópusi növények, és a csípős kinti idő után kellemes fülledtség várt ránk. Továbbra sem voltam elájulva a majmoktól, de elismerem, hogy a kisebb példányok között voltak aranyosak is. A képen látható majom pedig nagyon megtetszett. Az ablak előtt ült, és okos, melegbarna szemeivel az embereket vizslatta. Piros kardigánomat olyan érdeklődve szemlélte, mint egy hobbivarrónő, aki el szeretné lesni a szabásmintát. Mindeközben Ká megpróbálta lefényképezni. A majom pedig, amint meglátta a gépet, elfordult. Ká újabb képet lőtt el, és a majom megint elfordult - hogy ne villantson a szemébe a vaku! (Hát ezt otthon elmesélem Gróf Titusznak és az ebeknek!!!)

Számomra a pingvinek után a legkellemesebb meglepetést az oroszlánok jelentették, akik szintén egy üveggel körülzárt területen napoztak. A lány oroszlánhoz így olyan közel mehettünk, hogy ha nem lett volna üveg közöttünk, megérinthettük volna a fejét. Gondolom, le is harapta volna a karjainkat... de így békésen nézelődött. Amikor odatérdeltünk mellé a fűbe, nagy, sárga szemeivel kíváncsian ránk nézett. Hihetetlen érzés volt! Egy ilyen gyönyörű, nagy tappancsú oroszlányt ilyen közelről látni!

A medvék azonban lehangoló látványt nyújtottak. A régi, gyermekkoromból ismert, szűk barlangok előtt ájultan aludtak. Rettenetes bűz, bogarak, és kosz vette őket körül. A felújított részek után ez erősen lehangoló volt, ezért gyorsan tovább is mentünk, megnyugtatva magunkat azzal, hogy hamarosan biztos a mackók is új részre költözhetnek. Később még elkanyarodtunk a zebrák, a vízilovak, a nagymacskák, az elefántok és a madarak felé, sőt, felmásztunk egy 33 méter magas toronyba is, de közben annyira hidegre fordult az idő, hogy úgy döntöttünk, az állatkert másik felét majd legközelebb nézzük meg. Hazaindultunk.

A kis ház melege jóleső érzéssel töltött el minket. Már otthon-illat van, amikor hazaérünk. Az ebek izgatottan szaglásztak minket, Titusz pedig a küszöbön ordított a vacsorájáért. Egyszerű Paradicsomos tésztát készítettem. Fogtam 3-4 paradicsomot, és a Pimpoapo-tól tanult módszerrel meghámoztam őket. Egy teflonba pici vajat tettem, rá egy kockára vágott hagymát és a paradicsomokat, és összepirítottam az egészet. Megsóztam, borsoztam, megszórtam oregánóval és bazsalikommal, majd főtt tésztával tálaltam. (Ká tejföllel és sajttal ette :-)). Este még kimostam egy halom ruhát (lehet, hogy ettől lesz "otthon illata" egy háznak?), majd a szakácskönyveimbe temetkeztem, ugyanis a következő napokra meghívtuk Ká anyukáját, a szüleimet, és bizony újabb hónapfordulónk is lesz...

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>