2005. szeptember 12. Úton

Hogy mire? A hétfő reggelre. Amikor magunk mögött hagyjuk a kis házat, hogy kicsit feltöltődjünk valahol, ahol még sosem jártunk. Ká és én sokban hasonlítunk egymásra. Például a spontán programtervezésben. Amitől más idegbajt kap, az minket izgalommal tölt el. Jelesül a konkrét szállás és úticél nélkül való utazás.

Nos, elérkezett az indulás időpontja, és még mindig nem tudom, merre megyünk. Ká sem. Szóba jött Erdély, ahol még sohasem jártunk, és ahova mindkettőnk szíve igen erőteljesen húz. Aztán beszéltünk Németországról is, konkrétan azokról a takaros kis falucskákról, ahol Ká úszó-olimpikon korában sokat táborozott. Édes, tüsihajú, vékony kissrác volt, hatalmas kék szemekkel - nagyon sok fényképet láttam róla azokból az időkből. (Biztos szerelmes is lettem volna belé, ha akkoriban találkozunk.) És mivel Ausztriában sem jártam soha, felírtuk "szomszédainkat" is képzeletbeli listánkra, majd elmerengtünk azon, hogy szeptemberben akár Prága is nagyon szép lehet...

Ká anyukája átvette a kis ház és az állatsereg irányítását, így nyugodt szívvel indultunk el. Természetesen főkapitánynak ezúttal is Gróf Tituszt tettük meg, aki tökéletesen képes arra, hogy a szeleburdi ebek felügyeletét távollétünkben ellássa. Igaz, hogy a nap nagy részét a kútházba szűrődő napfényben heverészve illetve a padláslépcsőn szundikálva tölti, de azért fél szemmel mindig figyel...
Érkezésünk időpontja 2005. szept. 17. szombat.

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>