Lujzi kezd egészen otthonossá válni, bár a beköltözés időpontja még odébb van. Igaziból nem a mi munkálataink tartanak ilyen sokáig, hanem a szomszédainké. Mert bizony a mellettünk lévő lakásokat mind eladták! Az egyiket egy középkorú, a másikat pedig egy fiatal házaspár vette meg. Persze hozzánk hasonlóan ők is elkezdték kiválasztani a burkolatokat és a szanitereket, így amint megjön a rendelésük, az itt dolgozók átszállingóznak a szomszédba, hogy az ő lakásaikkal is haladni tudjanak a hideg beköszönte előtt.
A kantin területe egyre élesebben kirajzolódik. Mivel a nappalival egy légtérben van, ugyanazt a burkolatot kapta. A falon körben, U-alakban egy kb. 90 cm-es sávban kicsi, 10x10 cm-es sárga csempét fognak felrakni, ez alá illetve fölé jön majd a konyhabútor, amit Ká nagy erővel tervez. Legizgibb része a "sziget" lesz, amely egyik oldalról mosogató, míg a másik oldalról bárpult lesz - így nem kell azon aggódnunk, hogy nincs még étkezőnk.
A lépcső még nincs kitöltve fugával, így nem tudtunk felmenni rajta, de így is nagyon kényelmes és szép. A kényelmest arra értem, hogy laposak a lépcsők, így az ember zihálás nélkül, könnyedén felballaghat. Mindenesetre tervezzük, hogy az egyik oldalra csináltatunk majd egy korlátot, a balesetek elkerülése vagy legalábbis tompítása végett, de ez még a jövő zenéje. Ha elkészült a lépcsőnk, a burkolónk egy időre távozik, hiszen haladnia kell a többiek lakásával is.
Amíg a krumplis lepényem sült, összeállítottam a szilvás-túrós muffinjaim tésztáját, és belekanalaztam a muffinsütőkbe. Mire elkészült a lepény, nem volt más dolgom, csak kicserélni a tepsiket. :o)
Hozzávalók: 38 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, fél teáskanál szódabikarbóna, 18 dkg vaj, 18 dkg cukor, 3 tojás, 1 csipet só, 1 csomag vaníliás cukor, 25 dkg túró, fél dl rum, kb. 1,5 dl ásványvíz, 35 dkg magozott szilva, vaj vagy muffinpapír a kikenéshez
Elkészítés: A hozzávalókat konyhai robotgéppel összekeverjük, és legvégül a keverékhez adjuk a kimagozott szilvát. Muffinsütőbe töltjük a tésztát, és előmelegített sütőben kb. 180 fokon 40 perc alatt készre sütjük a muffinokat. A sütési idő utolsó 15 percében egészen kicsire kell venni a lángot, hogy a muffinok belseje is jól átsüljön anélkül, hogy a külsejük megégne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.