Előkészítés: A combokat megmossuk, leszárítjuk, kicsontozzuk, vigyázva, nehogy kivágjuk a húst. Levágjuk a zsemlék héját, a többit megáztatjuk kicsit, majd jól kinyomjuk.
Elkészítés: A magokat szárazon kicsit megpörköljük, majd összekeverjük az áztatott zsemlével és a tojással, sóval, borssal ízesítjük. Ezt a tölteléket nyomkodjuk a húsba a csont helyére. Összetűzzük (vagy összevarrjuk) a combokat, esetleg szorosan alufóliába tekerjük, hogy megmaradjon a comb formája, de a töltelék ne tudjon kijönni belőle. A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) kapcsoljuk. A húst beszórjuk a fűszerkeverékkel, és tepsibe tesszük. Meglocsoljuk az olajjal, kevés vizet öntünk alá, és a sütőben, locsolgatva, kb. 45 percig sütjük. Közben elkészítjük a köretet. Az ízlés szerint válogatott gyümölcsöket megmossuk, feldaraboljuk. Serpenyőben karamellizáljuk a mézet, amikor szép aranybarna, rátesszük a gyümölcsöket, jól összeforgatjuk, ráöntjük a gyümölcslevet, és kíméletesen, 5-8 percen át pároljuk. Tálalásnál tányérokra tesszük a forró gyümölcsöket, kevés levével együtt, és mellé helyezzük a sült töltött combot. Ez az étel melegen és hidegen is fogyasztható.
Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 1 óra múlva
Szükséges: hústű (vagy tű és cérna vagy) alufólia
1 adag: 526 kcal
2025.02.15.
2025.02.12.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.