A belga sörökről

Belgiumban már a sör elfogyasztása is szertartás. Nem lehet csak úgy „bedobni egy korsóval”, mint a világ más, a serivást tekintve civilizálatlanabb részein. Elképzelhetetlen, hogy mondjuk, egy Chimay(ejtsd: simáj) márkájú sört korsóban szolgáljanak fel. Vörösboros kehelyhez hasonlatos pohár dukál hozzá.

A Kwaké sem mindennapos. A széles száj után negyedére keskenyedik, majd ismét kiöblösödik a pohár. A gyanútlan sörözőt az utolsó előtti kortynál éri a „kwak”, azaz nyakon önti magát. A különlegesen erős, 9 százalékos alkoholtartalmú italt palackban érlelik. Az öt százalékos magyar sörökhöz szokott jóembert már egy kisebb adag belga nedü is jókedvre deríti. Hát még ha belekóstol a 12 fokos Bushba! A tizenkettő természetesen az alkoholtartalmat jelenti – ez a sör egyébként 5-6 fokon fogyasztandó.

A világ nyolc trappista söréből hét Belgiumban készül. Az ital csak annyiban rokon a sajttal, hogy szintén trappista szerzetesek készítették-készítik. Hatalmas kádakban ledeszkázva érlelik. A lefojtott nedűt pár hónap múlva palackokba töltik, melyekben „tovább él”. Kitöltve dús, zamatos habjában apró buborékok csiklandozzák a nyelvet. Az üveg alján maradt „zacc” az élesztő. Ezt nem érdemes elfogyasztani, mert a gyomorban még órák múlva is dolgozna: szeszt készítene.

Belga kuriózum a gyümölcssör. Valódi cseresznye, meggy, málna keveredik a szintén palackos érlelésű italban. A parafa dugó, illetve a csatos tető alatt még egyszer-kétszer átforr, és csak aztán fogyasztható.

A belgák immár az amerikai piacot is meg akarják hódítani: az Egyesült
Államokban forgalomba hozott sörük címkéjén Brüsszel jelképe, a pisilő kisfiú, a „Manneken Pis” van. A prűd Amerikában mindjárt három szövetségi állam is betiltotta. Ohio, Észak-Kalifornia és Georgia szerint ugyanis szeszes ital címkéje nem ábrázolhat vulgáris vagy erotikus jelenetet. Ha nem gyanakodnánk a versenytársakra, a helybeli gyártók mesterkedéseire, akár meg is ütközhetnénk az amerikaiak bárdolatlanságán.