Mennyei íz, menny(e)i illat!

A tejszínes fokhagymakrémleves, merthogy róla lesz szó, kettős hasznosítású étel: egyrészt kitűnő pocaktöltő, másrészt, ha a karácsonyi shoppingtúra előtt fogyasztjuk, tömegoszlató fegyverként is bevethető. Aktuális a recept a Mindmegettén nemrég megjelent hagymaleves-összeállítás okán is, amely a vöröshagymát emelte piedesztálra – én ugyanezt teszem most a kistestvérével.

Mi kell a kredencből?

– egy 2 literesnél valamivel nagyobb leveses fazék (azaz csak később lesz leveses)
– citromreszelő (a fokhagymához és a citromhoz)
– fakanál, kés
– gázálarc a fokhagyma miatt :)

Mi kell a spájzból?

– minimum egy egész fej közepes méretű fokhagyma, de a hozzám hasonló fokhagymafanok akár két nagy fejből is csinálhatják
– a rántáshoz: annyi étolaj, hogy szépen beterítse a fazék alját (legalább 0,5 dl), és annyi liszt (lehetőleg rétesliszt), amennyit az olaj felvesz (minimum 3 evőkanálnyi)
– 3 dl 20%-os zsírtartalmú főzőtejszín (ha lájtosabban szeretnénk, de csakis akkor, 10%-os)
– 1,7 liter víz
– só, őrölt fehérbors, morzsolt kakukkfű, petrezselyem, ízlés szerint, esetleg őrölt szerecsendió
– fél citrom héja
A tálaláshoz:
– frissen reszelt (lehetőleg füstölt) sajt
– pirított kenyérkocka

Hogy lesz ebből leves...?

Először is, a fokhagymát megfosztjuk a héjától (kevésbé választékosan: megtisztítjuk). :) A gerezdeket citromreszelőn lereszeljük – az ujjainkat nem! -, az esetleg egyben maradt nagyobb darabokat késpengével szétnyomjuk, és a reszelményhez adjuk, majd az egészet félretesszük. A fazékban megforrósítjuk az olajat, beleszórjuk a lisztet, és közepes lángon kb. 1 percig folyamatosan keverjük (nem kell megpirítani).

Rántás: rontás?

Itt álljunk meg néhány szóra, hiszen a rántáskészítéshez, az egyik konyhai alapművelethez érkeztünk, melynek kapcsán fontos közlendőm van: eddigi tapasztalataim alapján úgy tűnik, a receptekben mind az olaj, mind a liszt adagját túl szűken mérik a rántáshoz. Nekem legalábbis még soha nem sikerült 2-3 evőkanálnyi olajból és 1-2 evőkanálnyi lisztből használható mennyiségű rántást kapnom. Holott a rántás lényege a sűrítés: ha kevés a matéria, híg marad a leves vagy a főzelék, és pótrántásra lesz szükség. Így jártam a múltkor is, amikor fejtettbab-levest főztem az 5 literes Bonyhádiban, s nem akart besűrűsödni. A megfelelő állag eléréséhez végül dupla pótrántást – összesen tehát három adagot! – kellett csinálnom. :) S mindezt azért, mert vakon hittem az amúgy kitűnő receptnek, bár így utólag visszagondolva talán az is közrejátszott benne, hogy a négy számtani alapművelet egyikét, a szorzást nem jól abszolváltam... Így vagy úgy, az olajnál én már alapesetben legalább háromszoros, a lisztnél kb. kétszeres szorzóval számolok.

Mennyiségtől függetlenül fontos az is, hogy a felhevített olaj egyenletesen terítse be a lábos alját: ha ott csupasz folt marad, a pirítandó liszt azonnal leég, amikor ráöntjük, aztán ha nincs páraelszívónk, pironkodhatunk az ajtónk előtt szaglászó szomszédok előtt. :) Ezt elkerülendő inkább készítsük el külön, kis lábosban a rántást – a receptek egy részénél amúgy is ez az utasítás –, amiben üzembiztosan szétterül az olaj. (A most tárgyalt receptnél, hacsak nem használunk túl nagy fazekat, erre nincs szükség.)

Pirításkor pedig a rántás kissé folyós legyen, könnyen keverhető, ez is segít elkerülni a leégést (meg ha időben megkapjuk az év végi prémiumot). :) Tovább nem is kavarnám ezt a rántás-dolgot, hiszen vannak nálam hitelesebb források is a témában. Talán annyit elmondanék még, hogy ezen sűrítő eljárásnál kezdek áttérni a rétesliszt használatára – valahogy jobban kezelhető, és a rántás is homogénebb lesz.

Nem miattad sírok, drágám!

Kanyarodjunk vissza most a konyhába, ahol kereken egy perce serceg a rántásunk. Vegyük le a tűzről, és öntsük bele a reszelt fokhagymát. Keverjük át jól, és tegyük vissza a tűzre. További 1,5 percig, közepes lángon, folyamatosan kevergetve pirítsuk, ám orcánkat közben fordítsuk el, ha nem akarunk elérzékenyülni a rendkívül intenzíven felcsapó illatoktól. :) Azért legyünk résen, s vigyázó szemünket vessük az étolajra, hogy hígítani tudjuk a masszát, ha nagyon beállna a fokhagymától, különben odaéghet. Az esetek többségében szükséges a hígítás...

Ha jól kisírtuk magunkat, vegyük le a fazekat a tűzről, öntsük fel a rántást 1,7 liter hideg vízzel, majd az egészet keverjük át. Ezután helyezzük vissza a hőforrásra, csorgassuk bele a tejszínt, és szórjuk rá a fűszereket: Pistuc 2 csapott teáskanál sót, 0,5 teáskanál őrölt fehérborsot, 1 teáskanál morzsolt kakukkfüvet, fél citrom héját és 1 csokor petrezselymet szokott beletenni. Ha ezzel is megvagyunk, alaposan keverjük át a leve(s)t, és fedő alatt, gyenge közepes lángon forrásig hevítsük, vigyázva, hogy ne fusson ki (a tejszín miatt erre jó esély van). Ha már kezd forrósodni, néha kavarjunk egyet bele.

A forráspont elérésével a leves elkészült. (Pihenésképpen ihatunk egy fröccsöt, hölgyek kontyalávalót.) Illata csodás, íze aromás, mégis selymes. Ez utóbbi fokozásához tálaláskor, a pirított kenyérkockák mellé, frissen reszelt sajtot is kínálunk – egy karakteres füstölt sajt ideális választás lehet. A forró levesben alámerülő sajtforgácsok és csónakázó kenyérdarabok látványában gyönyörködve pedig hálát adhatunk a természetnek: milyen jó, hogy van nekünk a fokhagyma.

Jó étvágyat kíván: