2005. október 17. Kertrendezés

Ká majd'' minden este a kertrendezésen töri a fejét. A forgatókönyv ugyanaz. Az íróasztalt lassan teljesen ellepő tervrajzai mögül hosszasan magyaráz, hogy hova szórjuk szét a komposztot, merre lapátoljuk el a sódert, mit kezdjünk a romos tégláinkkal, és hogy irtsuk ki végleg a gazokat a kertből. Én pedig lelkesen bólogatok. Mirza, látom, nem áll össze a kép, mondja ilyenkor. Ühüm, hümmögök nagyon tudományosan (mert mi az a BobCat???), és többnyire abban maradunk, hogy majd meglátom.

Elérkezett a várva-várt nap. Még 2 órám volt a BobCat és Ká barátainak (Gábornak és barátnőjének, Betty-nek) az érkezéséig. Lelki szemeim előtt hirtelen egy kisfilm cikázott át, amint délután saras, kék kezeslábasban, hullafáradtan beesünk a kis házba, hogy együnk valamit. De nincs semmi. SEMMI??? Nnna, neeem, azt nem engedheti meg magának a kantin, gondoltam, és lecibáltam a polcról a szakácskönyveimet.

Néhány perc múlva már káposztát reszeltem. Azt terveztem, Káposztás palacsintákat sütök, és curry-s darált hússal, valamint újhagymás túróval fogom megtölteni. Igaz, a túrót eredetileg a rétesemhez vettem, de mit számít? Majd kitalálok valami mást! Hozzávalók: 22 dkg liszt, 2 tojás, 4 dl tej, 1 evőkanál olaj, 12 dkg (reszelt, pirított, sós, borsos) káposzta, só, pici cukor.
A káposztát úgy készítettem el, mint legutóbb, a kiflik töltelékéhez, azaz olajon cukrot pirítottam, hozzákevertem a reszelt káposztát, megsóztam, megborsoztam és barnára pároltam, majd összeállítottam a palacsintatésztát, 20 percig állni hagytam, aztán kisütöttem. A tészta jó sűrű volt, talán 8-9 palacsinta jött ki belőle.

40 dkg darált húst egyszerűen, egy kockára vágott hagymán és kevés olajon megpirítottam, sóztam, borsoztam, és alaposan megszórtam curry-vel és oregánóval. Kis vizet öntöttem rá, és addig kevergettem, míg sűrű szaftja lett. Közben egy doboz túrót összekevertem 3 dl tejföllel, megsóztam, borsoztam és hozzákevertem 3 szál karikára vágott újhagymát. A palacsintákat egy tálra rétegeztem: palacsinta, darált hús, palacsinta, túró, palacsinta, darált hús, palacsinta, túró. Legfölülre épp túró jutott. Az egészet lefóliáztam és a hűtőbe tettem, hogy majd délután leöntöm fehérmártással, megszórom sajttal és megsütöm.

A palacsinta után még arra is volt időm, hogy gyorsan kisüssek 3 rúd Almás-barackos rétest (a legutóbbi receptem szerint), ugyanis legutóbb maradt még egy zacskó réteslapom. Ezúttal az anyai intelmeket a hátam mögött hagyva nem 4, hanem 2 lapra pakoltam a tölteléket, és mivel nem volt elég almám, a töltelékhez reszeltem majd egy doboznyi kopasz barackot. A rudak mondjuk legutóbb, 4 lappal szebbek lettek...

Mire elmosogattam, már mindenki a kertben tüsténkedett. Gróf Tituszt bezártuk a padlásra, mert folyton a BobCat (azaz kis földmunkagép) előtt téblábolt, és ismételt felszólításra sem volt hajlandó abbahagyni a markoló szaglászását - akadályozva ezzel a munkát. Az pedig nyilván nem jutott el konok kis fejéig, hogy vajon mi történne vele, ha egy ilyen monstrum átgázolna fehér zoknis lábain.

A BobCat letúrta a föld legfelső, gazos rétegét és kihordta az utcára, kiegyengette a talajt, feltöltötte a gödröket, kiásta és szétterítette a komposztot, majd egy autóbeállót épített. Amikor a földmunka elkészült, a markoló lapátját telepakoltuk téglákkal. Délután 3-kor úgy éreztem, hogy tőből szakadnak ki a karjaim, annyira megerőltető volt. Közben nyeltük a port és a gazok által felvert polleneket, prüszköltünk, köpködtünk, pókok szaladgáltak a kezünk alatt, és még sehol sem tartottunk...

Sosem gondoltam, hogy kerti munkában ennyire el lehet fáradni. Zombiként vonszoltam magam után a gereblyét és az ásót, hogy kitisztítsam az elrendezett földet, és elkezdjek gödröket ásni a 25 óvodás korú tujának, amit Gáboréktól kaptunk ajándékba. A fiúk azonban megszabadítottak e nemes feladattól, így hamarosan bemenekülhettem a kantin melegébe. Mielőtt nekiláttam volna a terítésnek, lezuhanyoztam, mert a lábaim úgy néztek ki, mint az ördögök öreganyjáé, noha edzőcipőben voltam. Fásultan és egyben meghökkenve figyeltem, hogy a saras lé hogy tekereg a lefolyó körül, mielőtt eltűnne a lyukon. Te jó ég, gyermekkoromban nem voltam ilyen retkes! A harmadik szappanozás azonban eltűntette a kerti munka utolsó nyomait is a lábujjaimról, így tiszta melegítőbe bújtam, és a víztől cuppogó papucsomban kicsattogtam a konyhába.

Előmelegítettem a sütőt, és gyorsan fehérmártást készítettem vajból, lisztből és tejből ügyelve arra, hogy kellően sűrű legyen. Amikor elkészült, beleszórtam egy kis ételízesítőt, hogy jobb színe és íze legyen. Megkentem vele az egész palacsinta-tornyot, majd ráreszeltem kb. 10-15 dkg sajtot, és betettem a forró sütőbe. A kis lánghoz közel állítottam a sütő gombját, majd gyorsan megterítettem.

25 perc alatt a palacsinta tetején a fehérmártás és a sajt aranybarnára sült. Megszórtam petrezselyemmel és tálaltam. Közben a társaság többi tagja is beszállingózott. A kerti munka megtette a hatását: pirospozsgás, mosolygós arcok vették körül családi asztalunkat, és a palacsinta illata megtöltötte a kis házat. Ká barátai odáig voltak a látványtól. Te ilyeneket tudsz sütni, kérdezték, és Ká büszkén simogatta meg az arcom. Még ilyenebbeket is!

A kert gyönyörű lett: a föld szépen elegyengetve, kigereblyézve, befüvesítve, a kerítés mentén méteres örökzöldek, a sóder helyén kocsibeálló. És ez bizony, mind a két (pardon: tíz) kezünk munkája! Gróf Titusz vérig sértődött, és fejét felszegve, lesújtó pillantásokat lövelve felénk vonult át a kerten, miután Ká kiszabadította a padlás-adta kényszer-karanténból. (Szerencsére, többnyire az Öregúr duzzogása csak addig tart, amíg a nagyon divatos króm tálja előtt meg nem jelenünk valami finomsággal.)

A rakott palacsinta és a rétes is őrületes sikert aratott mind az ízével, mind a küllemével, és furcsa, de miközben ettem, arra gondoltam: jé, én ilyeneket tudok sütni?

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>