Kozák sapka vagy hólabda?

Mikor vége az ünnepi menetnek, s már mindenki örül, hogy jönnek újra a békés hétköznapok, pihen a gyomor és valamelyest a házasszony is - akkor én még a konyhában sürgök... Ha másért nem, azért, hogy a szülinapi tortámat elkészítsem.

Azért igaz lehet, hogy ahogy nő a teher az ember vállán, úgy nő a találékonyság is. Úgy látszik, három gyerek - no meg egy kis bárányhimlő - kellett hozzá, hogy sikerüljön az ünnepeket nem végigdolgozni, hanem a pihenésre is szánni egy kevés időt. Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, ugyanezt a cselt bevetem a szülinapomon is: olyan tortát készítek, ami nem hogy jó másnap is, de igazán csak akkor lesz jó! Vagyis a munka (oroszlánrésze) nem a jeles napra, hanem az azt megelőzőre esett. Így lett a tiramisu tortám idén.

Rém egyszerű tiramisu felnőtteknek

A tortát úgy csináltam, ahogy a tiramisut is mindig. Ennél egyszerűbb változatot még sehol nem találtam, és bízvást állíthatom, így is nagyon finom. Ez a recept a mindmegettés Tiramisu antiszalmonella néven futó változat tovább egyszerűsített formája. Évek óta ezt készítem (ismeritek már a tojásfóbiámat).

Hozzávalók a felnőtt-változathoz:
2 csomag babapiskóta 
25 dkg mascarpone
3 dl habtejszín 
1 csomag habfixáló
1 csomag vaníliás cukor
3-4 evőkanál porcukor
2 teáskanál instant kávé
0,5-1 dl konyak
keserű kakaópor

Elkészítés: Elöljáróban annyit meg kell jegyeznem, hogy én itt olyan babapiskótához jutok hozzá, aminek a tetején van egy vékony cukorréteg. Így nekem elegendő 3 evőkanál porcukor a tejszínhez. Aki nem ilyennel készíti, az vegye ezt számításba, mikor kóstolgatja, hogy elég édes-e a krém!
A mascarponét a vaníliás cukorral alaposan kikeverem.
A habtejszínt a porcukorral és 1 csomag habfixálóval felverem a habfixálón szerepelő leírás szerint.
A két krémet óvatosan összeforgatom, majd még egyszer megkóstolom, hogy elég édes-e. 
Előkészítek egy nagy jénai tálat, tepsit vagy akár műanyag dobozt (aminek teteje van, az a legpraktikusabb) és a babapiskótákat.
Az instant kávéból 1,2-2 dl vízzel kávét készítek, de nem forró, hanem épphogy csak langyos, majdnem hideg vízzel. Hozzáöntöm a konyakot. Ebben a kávés-konyakos elegyben megforgatok minden egyes babapiskótát, mielőtt a tál, tepsi vagy doboz alján elhelyezném szépen sorban.

Mikor megvan az első sor, jöhet egy réteg mascarponés-tejszínes keverék, majd ugyanígy rétegezem a babapiskótákat, csak most az eredeti iránnyal merőlegesen - hogy amikor szeleteket vágunk a tiramisuból, akkor azok szeletek is maradjanak, ne legyen belőlük galuska. Amikor ez a réteg is megvan, akkor a maradék levet (ha marad) még szép egyenletesen rálocsolom a piskótákra - hogy semmi ne vesszen kárba. Ezután ismét mascarponés tejszín következik. 
Legvégül pedig megszórom a tetejét keserű kakaóporral. Óvatosan letakarom alufóliával - vagy ráteszem a doboz tetejét -, és másnapig mehet a hűtőbe!

Tiramisu gyerekeknek

Ugyanebből a mennyiségből kitelik egy gyerek-változat is. Az ugyanígy néz ki, csak nincs benne kávé és alkohol. Helyette: kakaóban vagy kakaós tejszínben forgatom meg a piskótákat. (Variálhatjuk még a dolgot aromákkal, ha szeretnénk: konyak helyett rumaroma, kávé helyett kávéaroma - de én nem szoktam.)

Tiramisu torta

Hozzávalók még - a fentieken kívül:
1,5 dl habtejszín + kicsit több mint fél csomag habfixáló
cukorgyöngyök

A fent megadott recept szerint készítettem a tortásított változatot is. Annyi változtatás kellett hozzá, hogy a tepsimet kibéleltem alufóliával - hogy később ki lehessen venni belőle az édességet egyben. Utána szépen lerétegeztem a piskótát-mascarpónét, ahogy kell, de nem szórtam be kakaóporral, hanem másnapig betettem a hűtőbe.
Mielőtt ünnepeltünk volna, a tepsiből kiborítottam a tortaformára a tiramisut, majd óvatosan lefejtettem róla az alufóliát. 
Felvertem a maradék tejszínt a habfixálóval, befedtem vele a tortát, és ekkor szórtam meg keserű kakaóporral. Ezután már csak díszíteni kellett.

Zelleres grízgombócleves, "Hungarian stew", tejfölös uborkasaláta

A szülinapot, tehát sikeresen levédtem. Másnap azonban össze kellett szedni az magam: akkorra vártuk ugyanis Hugh-t és a családját. Mivel mostanra meggyógyult a kis bárányhimlősünk és még tartott a szünet, kihasználtuk a kínálkozó lehetőséget, és gyorsan - mielőtt megint megbetegedne valaki - viszonoztuk a meghívást.

Most nem agyaltam sokat a menün. A múltkor, Anselm atyánál annyira bevált a grízgombócleves-pörkölt páros, hogy most is pontosan ugyanezt terveztem. Csupán a desszerten szerettem volna változtatni. De a körülmények közbeszóltak, és mégiscsak történt egy kis változás.

A pörköltről semmiképp sem mondtam volna le: muszáj volt megmutatni, milyen is a Hungarian stew! Ezzel nem is volt gond, épp csak a csipetkéből fogytunk ki, ezért most főtt krumplival tálaltam. Csináltam mellé remek tejfölös uborkasalátát, és reméltem, hogy ez nekik is annyira fog ízleni, mint nekünk.

Ami a levest illeti, nos azzal kapcsolatban kiült egy pár perces rémület az arcomra, mikor kiderült, hogy a férjem elfelejtett sárgarépát hozni. 
Hogy főzzek én így húslevest??? Persze, lehetne cukkinis levest főzni csak leveskockából is - na de épp most...?? Mikor tarolni kéne?

A levesben már ott fődögélt némi aprólék, egy vöröshagyma, egy gerezd fokhagyma és egy édes paprika. Épp a zöldségek következtek volna: sárgarépa, petrezselyemgyökér, némi szárzeller... Ehelyett az lett, hogy beletettem az összes zellert, amim csak volt (4 szálat), és egy nagyobb csokor petrezselyemzöldet. Továbbá két leveskockát és persze sót, borsot. Mikor megfőtt a hús, akkor kiszedem belőle mindent, a levébe beleszaggattam a grízgombócokat, és így tálaltam: csak az áttetsző sárga lé, benne a galuskákkal. Képzeljétek! Annyira finom lett!!!

A kisebbik vendég-fiú először kicsit bizalmatlan volt az idegen étellel szemben, ez jól látszott, Csak egy kevés levest kért csupán egyetken galuskával. De aztán szemmel láthatóan megváltozott a véleménye! Mindenki, mindenki repetázott a levesből!! (Boldogság!) Fényképezni is csak utólag tudtam.

A pörköltnél is lehettek volna bizalmatlanok, hiszen egészen más a színe, a kinézete, mint az általuk megszokott ételeknek - de már senki nem volt az, még a kisebb fiú sem. Az uborkasaláta meg olyan telitalálat volt, hogy Hugh is és a nagyobbik fiú is, nemhogy kétszer szedtek, de a fő fogás után - még magában is ettek belőle egy tányérral. 3 nagy kígyóuborkából készítettem, alig maradt belőle valami.

Kozák sapka, avagy hólabda egyszerűbben

Desszertnek hólabdát készítettem, amit mi odahaza kozák sapka, kozák süveg, kozák kucsma néven ismerünk, de végeztem egy kisebb kutatást, és azt találtam, hogy a legelső néven a legismertebb ez a sütemény. Akárhogy is, nagyon finom édesség. Nem tudom, más hogy van vele (de azért sejtem), én mégis viszonylag ritkán szánom rá magam, hogy ilyet készítsek - pedig a férjem egyik nagy kedvence. Aki próbálta már ezt a sütit, az biztosan kitalálja, hogy miért: iszonyat macerás. Míg más sütemény elkészül azzal, hogy bekeverem és kisütöm, ennél ugyanezzel az energia- és időráfordítással még csak az üres piskóta van kész. Azt utána szaggatni kell, felvagdosni, krémet főzni hozzá, töltögetni, kókuszba forgatni, csokival megkenni... Leírni is hosszú!

Sokat nem lehet egyszerűsíteni a dolgon anélkül, hogy az ízhatást megváltoztatnánk, de azért egy ponton jelentős előnyre tettem szert az utóbbi években: nem főzök krémet! Erre két módszerem is van.

Az első, egyszerűbb - és mondhatom, bevált - módszerem, hogy felverek 3 deci tejszínt 1 vaníliás cukorral és még némi porcukorral (kóstolgassuk!, mindenkinek más a megfelelően édes) jó keményre. Egy habfixálót is teszek hozzá - s a fixálón levő leírás szerint készítem el. A felvert tejszínt egy időre hűtőbe teszem, hogy még keményebb legyen a hab. Sokszor mindössze ezzel töltöm meg a kakaós piskótakorongokat. Kókuszba forgatva, csokival megkenve, szinte nem is érezni a különbséget - időben viszont nagyon is mérhető! Nem beszélve arról az apróságról, hogy így tuti nem lesz csomós a krém!

A másik változat sem sokkal bonyolultabb, csak krémesebb (és drágább). Ha jókedvemben vagyok, akkor a tiramisu fent leírt krémjét készítem el ehhez a süteményhez is: 3 dl tejszínt felverek 2-3 evőkanál porcukorral (tehát kicsit kevesebbel, mint a tiramisunál, mert itt nem keserű kávé mellé kerül majd) és egy csomag habfixálóval, 25 dkg mascarponét pedig kikeverek 1 csomag vaníliás cukorral, s a két krémet összedolgozom. A kakaós korongokat ezzel töltöm meg, ezzel kenem be körben.

Az elkészítés menete

Azok kedvéért, akik még nem készítettek ilyen süteményt, elmondom, hogy csináltam most. Sütöttem egy nagy tepsiben 10 tojásos kakaós piskótát. Abból pogácsaszaggatóval korongokat vágtam ki. A korongokat mind elfeleztem.

Ezután jöhetett a krém. (Délután betoppant egy váratlan látogatónk is – védőnő -, ezért minden morzsányi időre szükségem volt. Így én ez alkalommal a mascarpone nélküli, csak tejszínhabos változatot készítettem.) Minden kis korongra tettem egy kb. fél centis tejszínhabréteget, majd ráhelyeztem a "tetejét" (a szétvágott pogácsa másik felét). Ezután kívül is körbekentem a krémmel, majd kókuszba forgattam, mégpedig úgy, hogy oldalt mindenütt bevonja a reszelék. Így meg lehet fogni a sütit anélkül, hogy krémes lenne tőle a kezünk. Ekkor tálcára tettem őket, s mikor mindegyikkel elkészültem, jöhetett a csokoládé-sapka.

Egy tábla étcsokoládét (10 dkg) és 1 evőkanál napraforgóolajat vízgőzön felolvasztottam, alaposan összekevertem, majd fogtam egy konyhai ecsetet, és azzal vittem fel a hólabdák tetejére a csokiréteget. Ezután rövid időre hűtőbe tettem, hogy a csoki is, a tejszín is megszilárduljon.

Szimpla tejszín ide vagy oda, nagyon ízlett a vendégeknek is, apának is, a fiúknak is a desszert! Mindenkinek ajánlom, hogy egyszer próbálja ki ezek közül valamelyik változatot, mert sok időt nyer - és semmit nem veszít vele!

Kísérlet-tervezet

Már van egy újabb egyszerűsítési ötletem is, amit még nem valósítottam meg, de legközelebb kipróbálom: azt gondoltam, a piskótát vékony tekercsnek csinálom meg, és be is töltöm mascerponés krémmel kívül-belül, sőt kókuszba is forgatom. Aztán hűtőbe teszem egy időre, hogy jól megszilárduljon. Majd olyan vastagságú szeletekre vágom, mint a kozáksapka/ hólabda általában. Ezután valószínűleg a külső kókuszrétegre ráfér majd még egy renoválás, mert egy kicsit megtörődik a vagdosásban, de még így is kevesebb munka, mint egyesével töltögetni a korongokat. Végül csokival megkenem a tetejüket. Nem tudom, működőképes-e a dolog, de ki fogom próbálni, mert az ízhatás nagyjából ugyanaz, viszont további 20-30 percet lehetne megspórolni vele.

És a maradék

A hólabdának sok a potyadéka. Valaki azt írta, golyókat kell készíteni a maradék agyagokból (piskóta, krém, csoki), és kókuszba forgatni. Remek ötlet! Az lesz csak az igazi hólabda!

Mi galuskának készítettük el. A piskótát lerétegeztem, és meglocsoltam vizes csokival (olvasztott csokoládéba öntök egy kevés vizet, hogy jobban eláztassa a piskótát). Aztán megkenem a maradék krémmel. Arra kókuszt szórok jó vastagon, meg egy kevés pirított (vagy akár pirítatlan) darabolt diót, s a maradék olvasztott csokit (immár víz nélkül) rácsorgatom.

Ha több időnk van, tegyünk a tejszínes krém alá vaníliás pudingot, melyet teljesen az előírás szerint elkészíthetünk, de az előírt tejmennyiségen (5 dl) kívül még egy deci tejszínt is tegyünk bele, mielőtt főzni kezdenénk! Így krémesebb lesz, lágyabb, selymesebb. Ezt öntsük a csokival áztatott piskóta tetejére. Várjuk meg, míg kihűl, és jöhet rá a maradék krém meg a többi! Ezzel a módszerrel egy tökéletes desszertet kapunk: maradék ide vagy oda, bátran tálalhatjuk bármilyen illusztris vendégnek! Szép és nagyon finom!

Boldogság a gyerekszobában

Visszatérve a vendéglátásra: általános elégedettségről adhatok számot. A vacsora mindenkinek nagyon ízlett, ezt elfogultság nélkül állíthatom. Fényképeket nem készítettem, mert nem akartam ezzel megzavarni az este meghittségét. No meg azért sem, mert igyekeztem normális embernek mutatkozni (ők az új barátaink: ráérnek még megtudni a teljes igazságot)!

A gyerekek is remekül érezték magukat! A két nagyfiú készségesen segédkezett a kicsiknek tetsző játékokban - ki nem tudom fejezni, milyen hálás vagyok nekik. A mi két fiacskánk ugyanis olyan, de olyan jól érezte magát, mint talán még soha.

A múltkor, mikor mi vendégeskedtünk Hugh-éknál, Kele sírva jött haza. Nem azért mintha nem lett volna jó - épp ellenkezőleg. Azt mondta, "túl jó" volt. Nagyon nehezen lehetett csak megnyugtatni őt. Most azonban még ennél is teljesebb volt a boldogság. Mindjárt az elején általános derültséget keltett, hogy Kele, mint egy kedves nagybácsi, így fogadta a nálánál 7-10 évvel idősebb fiúkat: "Hello, Boys!!!" - épp csak vállon nem veregette őket nagy jókedvében.

A nagyfiúk (Tom és Matthew) most is elhozták a szivacspatronos puskákat, s azt játszották, hogy egyik nagyfiú a szörny, és ellene kell harcolniuk. (Én személy szerint nem vagyok odáig az ilyen játékokért, de az is igaz, hogy nem vagyok és nem is voltam soha kisfiú...) Ők mindenesetre nagyon élvezték. Az én két szemtelen fiam még a desszert mellől is el-elszólította a nagyokat: "You are the Monster!" (Te vagy a szörny) - ez volt a jelszó, s ők olyan rendesek voltak, hogy mentek is mindig zokszó nélkül - sőt ahogy láttam: szívesen. 
Sebő, aki mindig fél, hogy rosszat fog álmodni (s ez gyakran meg is esik vele), aznap kinyilatkoztatta, hogy ő este Tommal és Matthy-vel álmodik majd. Mikor pedig az ajtóban búcsúzkodtunk, a következő történt.

Mi felnőttek, biztonság kedvéért figyelmeztettük a fiainkat, hogy köszönjék meg a közös játékot a srácoknak. Persze lelkendezve köszöngették! Olyannyira, hogy Kele egy váratlan pillanatban odabújt, és megölelte Tomot, Hugh-ék nagyobbik fiát. Egy ilyen jókedvű búcsúzkodás, elég zajos tud lenni - de akkor hirtelen csend lett: mindnyájan meglepődtünk, sőt meghatódtunk egy pillanatra - persze leginkább Tom. Ritkán történhet meg vele, hogy egy ilyen kicsi gyerek odabújik hozzá, nagy meglepettségében azt sem tudta, hová is tegye a kezét...

Azt hiszem tehát, hogy Hugh-ék nagy fiainak is jót tett a kisgyerek-táraság. Nekem pedig nem maradtak kétségeim afelől, hogy ez a fiús játék nemhogy nem ártott meg az enyéimnek, de igazi boldogságot hozott a gyerekszobára.