Kettő darab piskótát készítünk, a tojásokat ketté választjuk. A sárgáját cukorral habosra keverjük, majd hozzá adjuk a lisztet, vízet és a sütőport, ezt jó alaposan elkeverjük. A fehérjéből kemény habot verünk és hozzá adjuk a sárgájához. Sütőpapirral bélelt tortaformába öntjük és 180 fokon süssük 20-25 percig. A krém elkészítéséhez a lisztet egy lábasba tesszük, kevés tejjel csomómentesre keverjük. Ha ezzel meg vagyunk, a maradék tejet is hozzá adagoljuk. Lassú lángon elkezdjük főzni. Folyamatos keverés mellett, hiszen oda kozmálhat. Ha megfőztük a pépet hadjuk teljesen kihűlni. Addig a margarint a cukorral elkeverjük, és be tesszük a hűtőbe. Amint a pép kihült, elkezdjük hozzá adagolni a margarinhoz. Nem feltétlen kell mindet hozzá adni, ezt mindenki maga dönti el mennyire szeretné krémesre elkészíteni.A kihült 2 db piskótát ketté vágjuk, egy kis tejjel locsoljuk és már tehetjük is rá a krémet. Mindent egyes piskótát tejjel meglocsolunk. Ha össze állítottuk a tortát, akkor hűtőbe tesszük.A fondanthoz a porcukrot egy tálba öntjük és a közepén egy mélyedést készítünk. Egy kisebb lábasba a zselatint és a vizet vízgőz felett csomómentesre keverjük. Ha meg vagyunk, akkor a mézet és a margarint is beletesszük és vízgőz felett hadjuk feloldódni. Amint ez megtörtént önthetjük a porcukorra. Kézzel elkezdjük keverni, annyi porcukrot szórunk még hozzá, hogy összeálljon. Sütőpapírra tesszük és mehet a hűtőbe 1 órára. Az idő leteltével kivesszük, ilyenkor még törik és nem tudjuk nyújtani,formázni. Ezért a kezünket vajazzuk és gyúrunk rajta. Ezt addig csináljuk még egy gyurmához hasonló állagot nem kapunk. Amint meg vagyunk, vékonyra nyújtjuk és a tortára tesszük. Szépen rá simítjuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.