Kalandozások a belga sörök világában, avagy a trappista szerzetesek üdvözlete

9. rész: Cantillon

A Cantillon valódi brüsszeli gueuze sörként hirdeti és reklámozza önmagát a címkéjén, amelyen Belgium fővárosának egyik legismertebb látványossága, jelképe, a pisilő fiúcska szobra látható egy számomra leginkább karikatúrára emlékeztető ábrázolásban: a kisfiú, a Manneken Pis jobb kezében egy söröspoharat tart, amelyet mintha saját vizeletével töltött volna meg.

Persze, ez azt szeretné jelképezni, hogy a legnemesebb nedű folyik a szökőkútból, s a város egyik legfontosabb látványossága és a legjellegzetesebb söre ilymódon összefügg. Nekem valahogy mégsem jött be...

Hasonlóképp megmagyarázhatatlan dolog ez számomra, mint, mondjuk, a történészek számára a pisilő fiú szobrának eredete: nem tudni, mi ihlette a híres szobrot, s éppen ezért a titokzatossága nyomán szárnyra kapó mendemondák növelik a szökőkút báját. A turisták érdeklődése szüntelen, ez pedig nemzetgazdasági szempontból sem mellékes...

Az egyik legenda szerint a XII. században rajtakapták az egyik herceg fiát, amint csata közben az egyik fánál könnyített magán, s a rossznyelvek szerint az ország katonai kiválóságának szimbólumaként örökítették meg őt ebben a formában.

Akárhogyan legyen is, talán a lambic söröket nem kellett volna még tovább feldolgozni, még több hozzáadott értékkel gazdagítani :-) Legalábbis nem az én ízlésemre...

A gueuze egyik változatát a fiatal és az öreg lambic sörök keverésével állítják elő. Legfőbb jellemzői a kicsiny buborékok, a pezsgőkre emlékeztető habzás és az enyhén savas íz. Éppen ez nem tetszett nekem benne, mert az enyhén savas íze miatt olyan volt, mint a megromlott bor, vagy ahogy nálunk, faluhelyen mondják: a "megcsiccsedt" bor.

És mindennek a tetejében még hét és fél decis, családi kiszerelést vettem belőle... No persze, szó sincs arról, hogy kilocsoltam volna, megbirkóztam vele becsülettel, de a továbbiakban a gueuze söröket kerülni fogom. Azt pedig már a szakirodalom alapján teszem hozzá mindehhez, hogy a bárokban és az éttermekben felszolgálás előtt átlagban két esztendeig fektetik a gueuze-t. Lehet, hogy ez volt a hiba: megvettem, hazavittem bérelt lakásomra - és felbontottam. Lehet, hogy két évig még spájzolnom kellett volna...

Hát igen, így jár az, aki csak utólag olvassa el a szakirodalmat.

Itt teszem még hozzá (a végén...), hogy valószínűleg a Cantillon lehett az a belga sör, amelyikről egy korábbi cikkünkben azt írtuk, hogy a "belgák immár az amerikai piacot is meg akarják hódítani: az Egyesült Államokban forgalomba hozott sörük címkéjén Brüsszel jelképe, a pisilő kisfiú, a Manneken Pis van. A prűd Amerikában mindjárt három szövetségi állam is betiltotta. Ohio, Észak-Kalifornia és Georgia szerint ugyanis szeszes ital címkéje nem ábrázolhat vulgáris vagy erotikus jelenetet. Ha nem gyanakodnánk a versenytársakra, a helybeli gyártók mesterkedéseire, akár meg is ütközhetnénk az amerikaiak bárdolatlanságán."

Hát igen, az amerikaiaktól, mint tudjuk, minden kitelik, ha a saját gazdasági és piaci érdekeik védelméről van szó. A belgáktól pedig minden kitelik, ha a sörkészítésről beszélünk, még ez a Cantillon is... Ez utóbbi egyelőre szimpatikusabb, ezért maradjunk is ennél. Sorozatunkban továbbra is csak a sörökkel foglalkozunk...

Sarnyai Ödön

Lindemans - 8. rész
tovább a következő részhez >>>