Sárgarépa – nem csak nyulaknak!

A sárgarépa hosszú ideje szerves részét képezi a gasztronómiai palettánknak, bár ha őszinték akarunk lenni, nem tudjuk pontosan, hogy mikortól is számított állandó alapanyagnak az akkor még vadon termő gyökérzöldség. Annyi bizonyos, hogy a vad sárgarépa Európában és Ázsia egyes részein őshonos, és ezekről a területekről indult világhódító útjára. A régészeti leletek tanúsága szerint a répát már az ókorban is előszeretettel fogyasztották, igaz, inkább gyógynövényként tartották számon. Nem is csoda, hiszen az akkori sárgarépa még nem hogy sárga, de igazán édes se volt, csupán egy fehér, esetleg lila, kemény húsú gyökér.

Elterjedésében nagyban közrejátszott az a tény, hogy a termőterülete közelében futottak az Európát Ázsiával összekötő kereskedelmi útvonalak, és a répamag ily módon jutott el a világ különböző pontjaira.

Agyagtáblákon fennmaradt rajzoknak köszönhetően tudjuk, hogy Merodak Baladan babilóniai király uralkodása idején, az i. e. VII. században már ismerték és fel is használták a vadon termő sárgarépát. A babilóniaiak után az egyiptomiaknál is megjelent a sárgarépa, s ahogy már sok régi alapanyagunkkal lenni szokott, az egyiptomiakat követően a görögök, majd a rómaiak konyháján is megjelent a sárgarépa, bár még mindig vadon termő növényként. Még ekkor is főleg gyógyászati célokra használták, Hippokratész egyfajta fogamzásgátlóként szedette a sárgarépamagot a kor hölgyeivel, az ókori rómaiak afrodiziákumnak tekintették, s ilyen minőségében főzve, olajjal leöntve, egyfajta salátaként kínálták. A görögök által – a kürtre emlékeztető formája alapján – karoton-nak nevezett sárgarépa a híres római szakács, Apicius szakácskönyvében már carota néven szerepel, s a szerző köménymártással javasolja fogyasztani.

Az első században Pedanius Dioscorides, a görög származású, Rómában élt orvos, gyógyszerész és botanikus „De Materia Medica” című művében pontos leírás szerepel a sárgarépáról. (A méltán elhíresült műről talán annyit még érdemes megemlíteni, hogy egészen a XVII. századig az orvoslás egyik alapkönyvének számított, és a kor történészei számára máig igen fontos információforrás.)

A modern kor narancssárga répája a németalföldieknek köszönhető, bár bizonyos források szerint már a XI. században létezett ez az élénk színű gyökér, de ami biztos, hogy a XVI. században a – királyi ház színét a zöldségben viszontlátni kívánó - hollandok közreműködésével kifejlődött a narancssárga gyökérzöldség. A XVI. századi Franciaországban főleg vörös és lila répák nőttek a kertekben, míg Angliában sárga és vörös gyökereket rejtett a föld. A szivárványszínekben létező zöldség esetében az új narancssárga répa megszületésekor nem is a szín volt az igazán újszerű, hanem a lédús jelleg és az édeskés íz.

Az Újvilágot több hullámban érte el a sárgarépa. Az első magokat Venezuelában a spanyolok vetették el, a XVI. század második felében, aztán a XVII. századtól kezdve egyre több helyen jelent meg ez a gyökérzöldség. A XVIII. század vége felé a telepesek által Ausztráliába is eljutott, ahol nagyon hamar népszerű alapélelmiszerré vált, ellentétben Amerikával, ahol csak a XX. században lett mindenki által ismert, hétköznapi alapanyag.

Európában azonban már a középkorban kedvelték a sárgarépát, és a későbbiekben - a hollandok jóvoltából – még inkább felértékelődött a zöldség mindennapjaikban betöltött szerepe. A sárgarépa igazi haszna a II. világháború idején mutatkozott meg, amikor a brit kormány az egyik alapélelmiszernek kiáltotta ki a sárgarépát, és mindenkit arra buzdított, hogy termessze és fogyassza ezt a növényt. A sárgarépának köszönhetően sok vitaminhoz, rosthoz jutottak az angolok, és egy olyan desszertet indítottak világhódító útjára, amelynek szomorú múltja hamar feledésbe merült. A répatorta manapság inkább reformdesszertként ismert, pedig a szükség hívta életre. A répa cukor- és nedvességtartalmát kihasználó recept ma már szerencsére nem kötődik a háborúhoz, de jól példázza, hogy a sárgarépa mennyire sokrétűen felhasználható alapanyag.

Megjegyzendő, hogy a II. világháborús nagy répafogyasztást összefüggésbe hozták azzal is, hogy az a brit pilóták éjszakai látásának javítását célzó kormányzati intézkedés volt. Legalábbis a németek úgy vélték, hogy a répa az oka annak, hogy a szigetország pilótái rendre lelőtték az éjszaka leple alatt érkező német repülőket. Persze nem a répának, hanem egy új radarnak volt köszönhető a britek sikere, de a répapropaganda megtette a maga dezinformáló hatását.

Egészséges répa

A sárgarépa kiváló karotin forrás, amit az emberi szervezet A-vitaminná alakít. Az A-vitaminon kívül a répában megtalálható a B1-, B2-, B6- C-, D- és E-vitamin, valamint rendkívül gazdag káliumban, kalciumban és magnéziumban. Ezen kívül található még benne folsav, vas, réz, foszfor és kén is.

A sárgarépa jó vizeletható, máj- és epebántalmak kezelésére alkalmas, segít a szív- és érrendszer egészségét. Legfontosabb jótéteménye a benne található béta-karotin, ami meglepő mód a főtt zöldségből sokkal jobban hasznosul. Amíg a legtöbb zöldség veszít tápanyagtartalmából a főzés során, addig a sárgarépában lévő karotinok a főzésnek/párolásnak köszönhetően lesznek számunkra elérhetőek.

Vásárlás és tárolás

Vásárláskor csak kemény, puha foltoktól mentes répát válasszunk. A gumis, kissé megtöppedt példányokat se vigyük haza, azok már túl régóta színesítik a stand kínálatát. A sárgarépa korára utalhat a gyökér és a levelek találkozásánál megjelenő feketés szín is. A répa frissességének megállapításához az az igazán ideális, ha levélzettel együtt vesszük, hiszen a levelek rögtön elárulják, hogy mennyire friss a hozzájuk kapcsolódó gyökér.

A tárolás legjobb módja, ha konyhai papírtörlőbe bugyolálva betesszük a hűtőbe a répánkat. A tároláskor érdemes megszabadulni - az amúgy is mérgező - levélzettől, mert csak a gyökértől veszik el – teljesen feleslegesen - a nedvességet.

Sárgarépa a tányérban

A sárgarépa konyhai felhasználása igen sokrétű. Nyersen fogyasztva kitűnő kiegészítője egy-egy uzsonnának, vacsorának, illetve jó alkotóeleme bármilyen salátának. Ezen kívül igazán jó krémleves alapanyag, a húslevesek és raguleveseknek és raguknak elengedhetetlen tartozéka. A sárgarépa viszonylag hamar adható a kisbabáknak is. Párolva, kevés zöldfűszerrel fűszerezve nem csak a babák étkezésében van helye, hanem a különféle húsok mellé köretként is kínálható. A répából könnyű főzelék is készíthető, s a desszertekhez is bátran adható. Édes ízének és magas víztartalmának köszönhetően kifejezetten jót tesz az úgynevezett kevert süteményeknek, amikhez így – a répának köszönhetően – kevesebb vizet és cukrot kell adni.

Ahogy már Apicius is megmondta, a köménnyel fűszerezett répa nagyon finom. Emellett még jól áll a répának a kakukkfű, a rozmaring, a borsikafű, a bazsalikom, a fahéj, a gyömbér, de fűszerezhetjük akár egy kis rózsaborssal is. A curry is kifejezetten jó partnere a sárgarépának, az indiai ihletésű ragukat nyugodtan gazdagíthatjuk sárgarépával.

Sárgarépás sült csirkeragu

Hozzávalók:
4 csirkecomb
2 fej vöröshagyma
1 evőkanál finomliszt
1 evőkanál olívaolaj
12 dkg bacon
5 db közepes sárgarépa 
2 babérlevél
2 dl tejszín
1 csokor petrezselyem
0,7 dl alaplé
30 dkg csiperkegomba
2 teáskanál szárított tárkony
1 dl sűrített paradicsom

Elkészítés: A bacont egy serpenyőben ropogósra sütöm. Egy másik edényben egy kevés olíván megdinsztelem a hagymát és a vékony – kisujjnyi – karikára szelt sárgarépát. A gombát lisztes vízben hófehérre mosom, majd négybe vágom a kalapokat, a törzseket meg karikára szelem. A csirkecombokról lehúzom a bőrt, egy közepes, de nem túl lapos tepsibe fektetem a combokat, rápakolom a gombát.
Egy kisebb edényben felmelegítem a paradicsompürét, majd egy kanálnyi liszttel besűrítem, habverővel szépen homogénre keverem, hozzáadom az alaplevet, a babérleveleket és a tárkonyt. Lehúzom az edényt, kicsit hagyom hűlni és hozzáadom a tejszínt. Ha kell, sózom.
A gombás csirkére ráhalmozom a hagymát, a répát meg a bacont, majd ráöntöm a paradicsomos-tejszínes öntetet, lefedem alufóliával, és az egészet betolom a 180 fokra előmelegített. Úgy 1 bő óra után leszedem a fóliát, és nagyjából 2 óra sülés után, krumplipürével tálalom.

Répatorta

Hozzávalók:
25 dkg finomliszt
2 tojás
30 dkg sárgarépa
15 dkg cukor
2 kávéskanál fahéj
1 csomag sütőpor
12 dkg vaj, olvasztva
csipetnyi só
15 dkg arany mazsola
1 nagyobb mandarin héja

Elkészítés: A lisztet kimérem, hozzáadom a fűszert, a sót, a cukrot és a sütőport. Alaposan elkeverem. Egy másik tálba belereszelem a sárgarépát, hozzáütöm a tojásokat, belereszelem a mandarin héjat és rácsurgatom a megolvasztott vajat. A lisztes keveréket a répás egyveleghez adagolom, homogén tésztává keverem és egy szilikon sütőformába kanalazom.
A formát 175 fokon sütöm, tűpróbáig. Sütés után rácsra borítom, és azon hagyom kihűlni.