Megtartották a Magyarország Cukormentes Tortája verseny első fordulóját Lajosmizsén, a hagyományos Cukrász Juniálison. Immáron ötödik alkalommal nevezhettek a cukrászok hozzáadott cukrot nem tartalmazó tortáikkal, melyek az egészségtudatos táplálkozásnak megfelelő alapanyagokból készültek. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány versenyének győztes tortáját augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország számos cukrászdája árusítja majd.
Idén a zsűri asztalára többnyire olyan torták kerültek, melyekben domináltak a piros és fekete bogyós gyümölcsök, de kedvelt alapanyag volt a citrom, a csokoládé és a túró is. A cukrászok bátor megoldásokkal is előrukkoltak: akadt a többi között kecskesajtos és bergamottos ízesítésű édesség is.
A júliusi döntőben pedig az is kiderül, hogy meggyes-málnás, feketeribizlis vagy erdei gyümölcsös torta lesz a győztes idén.
A Magyarország Cukormentes Tortája verseny zsűrijének elnöke Nándori László aranykoszorús cukrászmester. Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány létrehozója, Lajos Mary cukrász, Szőke Zoltán cukrász, Vadon János, rádiós műsorvezető, Gyurcsáné Kondrát Ilona, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének dietetikusa, Mautner Zsófi, gasztroblogger és a főtámogató 77 Elektronika Kft. képviseletében Ági Tamás, kereskedelmi igazgatóhelyettes pontozták az édességeket. A zsűri tagjai a három dobogós kiválasztásakor leginkább a hagyományos ízek és a kreatív megoldások ötvözetét értékelték.
A versenyzőket idén először két szakmai tanácsadó is segíti. Soltész Erzsébet, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány dietetikusa a versenyre való felkészülésben konzultált a nevező cukrászokkal az alapanyagokról. Bechmann György, a Zsolnay Kávéház cukrászmestere pedig a három továbbjutott tortát készítő cukrásznak ad szakmai tanácsokat a döntő előtt.
A tortákat a korábbi évek gyakorlata szerint összetett szempontrendszer alapján, anonim módon bírálta a zsűri. Fontos volt többek között az összetétel, az alacsony szénhidrát- és kalóriatartalom, az újszerűség, de az íz és a küllem volt a döntő szempont. A hozzávalókat a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által ellenőrzött alapanyaglistáról választhatták a cukrászok. A győztes torta elemzését a Wessling Hungary Kft., független élelmiszervizsgáló laboratórium végzi majd.
A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány indította el 2012-ben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével közösen azzal a céllal, hogy a cukrászok egészséges alapanyagokból, új technológiákkal készítsenek tortákat, és eközben az ország figyelmét is felhívják az egészségesebb táplálkozásra.
A Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét július közepén választja ki a zsűri, a nagyközönség pedig az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először a nyertes finomságot, és ekkor teszi közzé az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a torta receptjét is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.