Nassolnivalóként, salátába vagy süteménybe is tehetünk egy-két féle magot. Még finomabb lesz a végeredmény, ha kicsit meg is pirítjuk, sőt, akár fűszerezhetjük is. Air fryerben villámgyorsan is pillanatok alatt süthetjük őket ropogósra.
Készítsük elő a sütésre szánt magvakat. Érdemes nagyjából egyforma méretűeket összeválogatni, hogy mindegyik egyenletesen süljön át az air fryerben. A készüléket körülbelül 160-170 fokra melegítsük elő, és az air fryer kosarába tegyünk sütőpapírt. Egy rétegben szórjuk bele a magvakat, fontos, hogy ne legyen zsúfolt a kosár, mert akkor nem pirulnak egyenletesen. Végül pirítsuk a magvakat 5-10 percig, közben időnként fogassuk át őket, és figyeljünk, mert könnyen megéghetnek.
Ha kész, szobahőmérsékleten hagyjuk kihűlni, majd egy jól záródó dobozban tároljuk.
Az ízesített ropogós magvakat ajándékba is adhatjuk. Ha sós csemegét szeretnénk, akkor egy kevés olajban forgassuk meg a magvakat, és fűszerezzük őket sóval, borssal, valamint ízlés szerinti fűszerekkel (füstölt pirospaprikával és zöldfűszerekkel is mennyei). Ha pedig édes ropogtatnivalóra vágyunk, akkor 1-2 evőkanál mézet csorgassunk a magvakra, és szórjuk meg fahéjjal vagy mézeskalács-fűszerkeverékkel.
Kétségtelen, hogy a forró levegős sütő használatának egyik legnagyobb előnye, hogy minimális zsiradék felhasználásával készíthetjük el benne az ételeket. A sült krumpli ugyanúgy tökéletes lesz az air fryerben, mint az olajsütőben sütve, csak épp jelentősen kevesebb zsírt viszünk be így a szervezetünkbe. A csirkecombokat is betehetjük a készülék kosarába, és van egy módszer, amitől mennyeien ropogósra fognak sülni – a trükkjét egy korábbi cikkünkben már elárultuk.
Bármilyen elképesztően hangzik, akár a reggelinket is elkészíthetjük az air fryerünkben, mert a rántotta, a bundás kenyér, sőt, a zabkása is tökéletes lesz benne.
A pirított magvakkal a karácsonyi banánkenyeret is feldobhatjuk, aminek az elkészítését videón mutatjuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.