A vacsora időzítéséről szóló vita nem új keletű. 2023 októberében jelent meg egy olyan tanulmány, ami azt sugallja, hogy a korai időpontban elfogyasztott vacsora több egészségügyi előnnyel jár, mint az korábban hitték. Ehhez fontos tudni, hogy valójában mit neveznek a szakemberek korai vacsorának.
Korai vacsorának tekintik az olyan étkezést, amelyet három-négy órával lefekvés előtt fogyasztanak el, a test cirkadián ritmusához igazodva. Ez az idő elegendő a szervezet számra, hogy hatékonyan megeméssze az ételt, feldolgozza a tápanyagokat és átálljon böjti üzemmódba alvás közben – megkönnyítve az alvás közben végbemenő alapvető helyreállító, sejtmegújító folyamatokat (és egyes szakértők szerint biztosítva a vitathatatlanul jobb alvást).
A tanulmány, amelynek célja egyébként azt volt, hogy kiderítse, miért hajlamosak az elhízásra azok, akik késő este vacsoráznak, éles különbséget fedezett fel a korai és a késői étkezők metabolikus profiljában. A korán étkezőknél alacsonyabb vércukorszintet, jobb zsírégető kapacitást, alvásminőséget és magasabb energiaszintet mértek. Mindeközben a késői vacsorák megnövekedett éhségérzethez, lassabb kalóriaégetéshez és megnövekedett zsírraktározáshoz vezettek, ami kockázatot jelentett olyan állapotok esetében, mint a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek.
Mivel az emberek napi rutinja eltérő, így egy pontos időpontot nem igazán lehet meghatározni. A cél: olyan időpontot kell találni, amely zökkenőmentesen illeszkedik az időbeosztásodhoz, nem pedig szigorú, esetleg megvalósíthatatlan ütemtervet előírni. Általánosságban elmondható, hogy az ideális vacsoraidőpont a lefekvés előtt két-három órával van. Ez az idő elegendő, hogy a szervezet az emésztési folyamatok nehezét elvégezze, lehetővé téve a megfelelő pihenést és a regenerálódást alvás közben.
Tipp:
Ha nem tudsz időben vacsorázni, de nem szeretnéd eltolni a lefekvés időpontját, három-öt óránként fogyassz egészséges harapnivalókat. Rendszeres étkezéssel ugyanis stabilizálhatod a vércukorszinted, megelőzve az éhségrohamok kialakulását, az energiaszint drasztikus és hirtelen csökkenését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.