Piskótatekercs készítéseA szokásos, egyszerű alap piskótatekercset csinálom. ( 2 tekercs lesz) Piskótatekercs elkészítése: 4 tojásos piskótát készítünk (35x25 cm tepsihez elegendő). A tojások sárgáját 2 evőkanál cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a 4 csapott evőkanál lisztet, egy késhegynyi sütőport, valamint fél deci vizet, és alaposan kikeverjük. A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd először a felét a tojássárgás-lisztes tésztához keverjük, a másik felét pedig már óvatosan, nagy mozdulatokkal adjuk a tésztához, hogy a hab ne törjön össze. A tésztát egyenletesen eloszlatjuk a sütőpapírral bélelt tepsiben, és kb. 10-12 perc alatt megsütjük. Figyeljünk arra, hogy ne száradjon ki a piskótánk, mert akkor a tekerésnél törik. A megsült piskótát még melegen megkenjük a baracklekvárral, és szorosan feltekerjük. Ha kihűlt felszeleteljük. Ezekkel a szeletekkel kibélelünk egy formát. ( Ha mélyebb az edény magasabb lesz a torta. Szerintem mutatósabb, ha nem olyan “púpos”.)Barackos-túrókrém elkészítése: A tejszínből habfixálóval kemény habot verünk. A túrót, mascarponet összekeverjük robotgéppel, majd hozzákeverjük a tejszínhabot, a cukrot. Beletesszük a barackdarabokat.Összeállítás: A formánkat kibéleljük folpackkal ( jó nagyot, hogy a végén az alját is be tudjuk vele takarni) majd beletesszük a piskótatekercs szeleteket, megtöltjük a túrókrémmel, lefedjük piskótatekercs szeletekkel ( lehet a közepébe is tenni a piskótából) majd 3-4 órára hűtőszekrénybe tesszük. Ha letelt a 4 óra, tortatálcára fordítjuk, és már készen is van a tortánk. Sütés hőfoka: 240 °C Sütés módja: alul-felül sütés Tepsi mérete: 35x25 Sütés ideje: 30 percMutatós, de nagyon egyszerű torta. Nagy sikere szokott lenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.