1. Piskótához a tojásokat szét választjuk, a fehérjét el kezdjük kemény habbá verni.2. Hozzá adjuk apránként a cukrot, majd a tojások sárgáját.3. Hozzá forgatjuk óvatosan a lisztet, majd formába öntjük.4. 180 fokon, kB 20 perc alatt készre sütjük.5. A málnazseléhez a málnát egy edényben fel tesszük főni a vízzel illetve cukorral.6. Amikor forr, hozzá adjuk a zselatint, hagyjuk hűlni, majd folpackkal kibélelt 18cm-es torta karikába öntjük, és hagyjuk kihűlni.7. A fehércsokis moussehoz a fehér csokit egy tálban apróra vágjuk, és a felmelegített tejszínt rá öntjük. (mikróban is elég melegíteni) 8. Egyneművé kavarjuk, majd hozzá adjuk a tojás sárgáját.9. A habtejszínt fel verjük a cukorral, hozzá forgatjuk a csokis masszát, majd a málnát.10. A zselatint olvasszuk fel 0.5 dl vízben és keverjük a krémhez. 11. A piskotánk közepébe helyezünk egy 18 cm-es torta karikát, bele öntjük a mousset, majd hagyjuk egy órát hűtőben pihenni.12. Pihentetés közben el készítjük a csokoládé mousset, ugyan úgy, ahogy a fehér csokist készítettük, a megfelelő mennyiségű alapanyagokkal.13. Ismét habbá verjük a tejszínt a cukorral, hozzá keverjük a csokis masszát, majd mehet bele a zselatin ismét.14. A hűtőből kivett fehér csokis mousse körül vegyük le a torta karikát. (ha állítható a karika, helyezzük a torta köré, vagy tegyük vissza a forma szélét, amiben sült a piskóta.)15. Helyezzünk a fehércsokis moussera egy keveset a tejcsokisból úgy, hogy körülötte is be ölelje, majd tegyük a középre a megdermedt málna zselét. Ezután öntsük rá a maradék mousset.16. Egy órát pihentessük a hűtőben.17. Pihentetés után vegyük le a torta karikát, ízlés szerint díszítsük.
Megjegyzés
Ezt a receptet az interneten találtam, azóta is imádom. Néhány helyen változtattam rajta. Próbáljátok ki, meg éri vele dolgozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.