Reneszánszát éli a fröccs. Azért ma is akadnak olyanok, akik berzenkednek a gondolatától is, mások meg imádják – különösen a nyári forróságban megtapasztalható frissítő hatása miatt. Annyi biztos, hogy nem minden bor jó fröccsnek, és vannak nagy testű, különleges borok, amelyeket szinte bűn szódával – vagy bármi mással – hígítani.
A legenda szerint a fröccsöt a szódával egyetemben Jedlik Ányos találta ki. 1842. október 5-én egy kis társaság gyűlt össze Fáy András fóti présházában.
A borozgatás közepette Jedlik előhúzta új találmányát, egy szódáspalackot, és szódát spriccel az elképedt társaság borába. „Mi ez?” – kérdezték, mire a feltaláló azt válaszolta, hogy spriccer. Vörösmarty Mihály túl németesnek találta ezt a kifejezést, és azonnal azt mondta, legyen inkább fröccs.
Vörösmarty Mihály később a Fóti dal című költeményében említi meg a szódával hígított bort: „fölfelé megy a borban a gyöngy”.
Márai Sándor a következőket írta a fröccsről: „S a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkalja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot.”
Nemcsak a szó, az ital is belopta magát mindennapi életünkbe. A bor és a szóda keverésének arányait tekintve pedig számtalan fajtája jött létre, mindegyik pontos megnevezéssel. Az alábi képen ezek láthatók:
A fröccs elsősorban fehérborból készül, szódával az igazi, de megteszi a szénsavas ásványvíz is. A bor legyen jó és friss; a rossz bort hiába „húzzuk fel” egy kis szódával, nem lesz jobb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.