2006. január 10. Karácsonyi képnézegető

Ez volt az első olyan Karácsony, amit Ká-val igazi felnőttként ünnepelhettünk. Felejthetetlen és furcsa éjszaka volt egyben. Gyönyörű volt az ezer színben pompázó karácsonyfa, a piros, lila és rózsaszínű csomagolópapírba öltöztetett ajándékok és a színes mécsesek az asztalon. Fenyő- és gyertyaillat töltötte meg az amúgy édes süteményfelhőbe burkolózott kisházat és parányi izzók csillogtak a sötétben.

Minden szép volt, a rohanást kivéve, mivel az ünnepek alatt szinte megállás nélkül lótottunk-futottunk. Nem tudom, hogy mások hogy szervezik meg az ünnepek alatti programot, de mi teljesen kikészültünk. Még nem tudom, hogy, de jövőre minden másképp lesz. Már sokkal korábban be fogjuk csomagolni az ajándékokat, hamarabb végzünk a nagytakarítással, és a bejgliket sem hajnalban fogom megsütni. Szóval, minden álomszép volt, de szervezésből még van mit tanulnunk...

A menü idén is nagyszerű volt. A hagyománnyal szakítva idén Apa a bátyámék javaslatára nem pontyot, hanem lazacfilét vásárolt. Noha sokkal drágább hús, megkönnyítette az életem, mivel így kihagytuk a (nálam iszonyú rumlival járó) panírozás és sütés pepecselős, sok kosszal és kellemetlen olajszaggal járó folyamatát. A halszeleteket megmostuk, besóztuk, borsoztuk, megcsepegtettük egy kis citromlével és egy teflonos sütőben puhára pároltuk. Nagyon finom volt és percek alatt elkészült! És még valami. Sosem tudtam halat enni, mert folyton attól pánikoltam, hogy szálka megy a torkomra. Idén viszont egy szálkával sem találkoztam!

A párolt halhoz kaszinó tojás és francia saláta volt, ami évek óta bevált recept, ráadásul 2 napig hideg helyen simán eláll. (Ha marad, ugyanis mindenki nagyon szereti). Idén azonban ravkós voltam, és a kaszinótojások felét halkrémmel töltöttem meg. Egy tonhalkonzervet összetörtem, megsóztam, megborsoztam, belekevertem egy kicsi, kockára vágott hagymát, vajat, kevés citromlét és mustárt.

Idei találmányom volt a mini mozzarellás-paradicsomos falatokból összeállított tál. Egy jénaira néhány levél jégsalátát tettem. Fogtam egy műanyag tálat, és egy zacskó mini-mozzarellát öntöttem bele. Meglocsoltam egy kis olívaolajjal, megsóztam, megborsoztam, bazsalikomot és oregánót szórtam rá, majd jól megforgattam minden kis sajtgolyót, hogy minden oldalukat érje az ízesített olívaolaj. Fogpiszkálóra szúrtam 1-1 szemet, majd megmosott koktélparadicsomokba szúrtam a sajtokat. Az így elkészült apró harapnivalókat a jégsalátával kirakott tálra tettem, és noha előételnek szántam, mindenki a halak mellé fogyasztotta. Nemcsak rendkívül mutatós, de percek alatt összeállítható, könnyen emészthető fogás!

Számomra a Karácsony külön fénypontja volt, hogy találkozhattunk Gróf Titusszal is. A szőnyegen hevert naphosszat és kíváncsian nézegette a karácsonyfát. Szegény, újabban nagyon sokat alszik, és nem tudtam nem észrevenni, hogy sokszor remeg a kis őszülő feje. Nem csoda, hiszen idén szeptemberben, ha a Jóisten is úgy akarja, betölti a 19. évét. Ahogy a szőnyegen hevert, rátettem egy karácsonyfadíszt a fényes, fekete bundájára, és lefényképeztem. Úgy nézett ki benne, mint egy elsőbálozós, siheder kandúr-úrfi! :o)

Karácsony másnapján találkoztunk a bátyámékkal is, így osztozhattunk a kicsik, Zsigmond és Árpi örömében. Hihetetlen volt látni, milyen boldogak voltak a gyerekek, és milyen izgatottan várták az angyalkák seregét, akik természetesen elillantak, mire ők a szobába toppantak. Tátott szájjal nézték a karácsonyfát és az angyalhajakat, amit Ká gondosan mindenhol szétszórt. Azt hiszem, így a legszebb a Karácsony. Szülőkkel és gyerekekkel...

Karácsony másnapján a menü ugyanaz volt, mint előző nap, hiszen kiadós adagokat készítettünk. Persze így is mindenki megnyalta mind a tíz ujját, nem beszélve a bejglimről és a Szilvi által készített fergetegesen sikerült mézes krémesről. Nagyon jókat beszélgettünk és nevettünk, jó érzés volt, hogy ilyen nagy és szerető családunk van. A gyerekek kipirulva szaladgáltak, Árpi az ajándékba kapott hintalovát, Zsiga pedig a mini barkácskészletét csodálta.

Mindannyian nagyon szép ajándékokat kaptunk. Olyan dolgokat, amelyeket csak az tud megvenni vagy elkészíteni a másiknak, aki egész évben figyel rá, és tudja, miről álmodik, mi után vágyakozik. Az ünnepek között hó is esett bőven, így nemcsak a ház, de a kert is fehérben csillogott-villogott a vidéki éjszakában.

A Morzsáló korábbi részeiből itt olvashatsz >>>