A dánok, norvégok, svédek, finnek kerülik a feldolgozott élelmiszereket, a káros zsírokat és a vörös húsokat. Egészségük is meghálálja ezt a fajta étkezést: tanulmányok bebizonyították, hogy a vércukorszintre és a koleszterinszintre jó hatással van. Így nem csak a kilók csökkennek az északi típusú étkezés nyomán, hanem a szervezetre is pozitívan hat. A vizsgálatok szerint valószínű, hogy ez az étrendre jellemző zsíroknak köszönhető.
Az északi diéta szerencsére nem az önsanyargatásról és a szigorú megkötésekről szól. Inkább az a lényege, hogy egészséges finomságokat készítsünk és figyeljünk oda az étkezés módjára is. De azért van néhány olyan szabály, amit érdemes szem előtt tartanunk.
Az ételeknél a teljes kiőrlésű gabonákon és a szezonális termékeken legyen a hangsúly.
Együnk gyakran keveset, kerüljük a cukrot, a sót és a feldolgozott élelmiszereket.
Egy nap legalább hatszor együnk gyümölcsöt vagy zöldséget valamilyen formában (nyersen, köretként, nasiként).
Hetente kétszer együnk csak zöldségekből álló fogásokat és halat. Próbáljuk mérsékelni a hús-, és tejtermékek fogyasztását.
Adjuk meg a módját az étkezésnek, és legalább 30 percet szánjunk rá. Ha nyugodtan átadjuk magunkat a finomságok élvezetének, akkor hamarabb jól lakunk.
Ne számolgassuk a kalóriákat! Ha úgyis egészséges ételeket főzünk a diéta alatt, akkor nincs rá szükség.
Hetente legalább háromszor sportoljunk valamit, és már az is ér, ha csak húsz percet tudunk rászánni az időnkből.
Használjunk minél kevesebb zsiradékot a főzés során. Ezt úgy oldjuk meg, hogy akár kevés ecetet adunk az ételekhez, esetleg mézzel vagy melasszal helyettesítjük.
Só és bors helyett használjunk inkább friss zöldfűszereket az ízesítéshez. De ízfokozónak használhatjuk az ecetes uborkát, a céklát, a rebarbarát és a paradicsomot is.
Az északi diétában fontos, hogy minél több omega-zsírsavat, antioxidánst, friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk, így rengeteg vitamin, ásványi anyag és rost jut a szervezetünkbe. Ezek mind segítenek abban, hogy megelőzzünk jó néhány betegséget és egészségesek legyünk. A többszöri kevés étkezés pedig kiegyenlíti a vércukorszintet, emiatt kiegyensúlyozottabbak leszünk.
Egy nap hat fogásból, reggeliből, ebédből, vacsorából és három nasiból áll. Reggelire általában valamilyen teljes kiőrlésű finomságot, például zabkását vagy rozskenyeret érdemes enni. Ebédre jöhet egy laktató leves vagy rozskenyérből készült szendvics fehérjével, ami lehet hal vagy tojás. Vacsorára pedig dőzsölhetünk valamilyen hús és könnyed köret kombinációban.
Ajánljuk még:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.