A lisztet keverjük össze a sóval és a szezámmaggal, majd adjuk hozzá a felkockázott hideg vajat, és gyors mozdulatokkal morzsoljuk, gyúrjuk össze a tésztát. (ha túl száraz lenne, akkor egy pici hideg vizet öntsünk hozzá)Ezután csomagoljuk be a tésztát folpack fóliába, majd tegyük be a hűtőbe fél órára. A formát zsírozzuk és lisztezzük ki, vagy béleljük ki sütőpapírral)Amikor a tészta kellően lehűlt, vegyük ki a hűtőből, nyújtsuk ki két folpack fólia között, majd vegyük le a felső fóliát, és egy határozott mozdulattal fordítsuk bele a formába a tésztát.Ezután vegyük le a felülre került fóliát, egyengessük bele a formába a tésztát, majd töltsük meg a közben elkészített töltelékkel.Tipp:A formát miután kizsíroztuk és liszteztük, helyezzünk bele keresztbe két szélesebb csík sütőpapírt, melyek segítségével könnyen kitudjuk majd venni a megsült pitét.A főzőtejszínhez adjuk hozzá a tojást, a lisztet, ízlés szerint a szerecsendiót, a kakukkfüvet, sózzuk, borsozzuk, és keverjük simára.Ezután a tésztára öntsük rá kb. a felét, majd csipkedjük rá a füstölt halat, és végül öntsük rá a maradék masszát.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes (kb. 180-200 fokon) hőmérsékleten süssük 40-45 perc alatt készre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 40 percig sütöttem)A sütőből kivéve a formában hagyjuk hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen. (amikor kivesszük a sütőből, még kissé lágynak tűnhet a töltelék, de mire teljesen kihűl, szépen tudjuk majd szeletelni)
Megjegyzés
Tálaláskor a kihűlt pitét ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.