A vajat olvaszd fel a csokival, a keksz mehet az aprítóba. Majd a kekszhez hozzákeverjük a vajas masszát és egy sütőpapírral bélelt tortaformába nyomkodjuk. Előveszünk 2 lábast. Az egyikben feltesszük az epret egy evőkanál cukorral és egy kis citromlével, a másikban pedig feltesszük a feketeribizlit vagy az egyéb hozzávalókat szintén ízlés szerint cukorral, citrommal. A citrom fontos, ettől marad majd szép a színe. Főzzük mindkettőt, majd ha felforrt, egy szitán át is szűrhetjük, ha szeretnénk. Tegyük félre őket. Egy harmadik lábasban főzzük fel a joghurtot a tejszínnel. Ezt követően 3 egyforma mennyiségű krémre lesz szükségünk. Mérjük le a gyümölcspépeket, a tejszínes joghurt 700 g. Ehhez a 700 g-hoz adjuk hozzá a gyümölcspépek összegét, majd ezt osszuk 3 részre, és így kiszámolhatjuk, hogy az egyes gyümölcsökhöz mennyi tejszínes joghurtot kell elkeverni. Ha megvan a 3 krém, akkor először a fehéret vegyük elő. Adjunk hozzá 3 ek porcukrot, tegyük egy lábasba. Egy kis edénybe öntsünk hideg vizet és tegyünk bele 4 zselatinlapot. Ha megpuhult, nyomkodd ki, tedd a krémbe és lassú tűzön kezd el melegíteni. Ha elolvadtak a krémben a zselatinlapok, egyből mehetnek is a kekszes rétegre, lassan öntsük. Ha készen vagyunk ezzel, tegyük egy órára a hűtőbe, vagy ameddig meg nem dermed.Ezután jön az epres réteg, Egy kis edénybe öntsünk hideg vizet és tegyünk bele 4 zselatinlapot. Ha megpuhult, nyomkodd ki, tedd az epres krémbe és lassú tűzön kezd el melegíteni. Ha elolvadtak a krémben a lapok, és ha megszilárdult a fehér réteg, akkor önthetjük is a tetejére. Ha készen vagyunk ezzel, tegyük egy órára a hűtőbe, vagy ameddig meg nem dermed.Végül jön a lilaréteg, Egy kis edénybe öntsünk hideg vizet és tegyünk bele 4 zselatinlapot. Ha megpuhult, nyomkodd ki, tedd a lila krémbe és lassú tűzön kezd el melegíteni. Ha elolvadtak a krémben a lapok, és ha megszilárdult az epres réteg, akkor önthetjük is a tetejére. Ha készen vagyunk ezzel, tegyük két órára a hűtőbe, vagy ameddig meg nem dermed. Ha késznek gondoljuk, vágjuk szépen körbe a karikát, és díszíthetjük friss gyümölcsökkel ízlés szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.