Előkészítés: A karfiol zöldjét lehántjuk, torzsájáról levágva kisebb rózsákra bontjuk, megmossuk, és lecsepegtetjük. A lilahagymákat meghámozzuk, és szirmaikkal párhuzamosan vékony gerezdekre vágjuk, majd meglocsoljuk az átszűrt citromlé felével. A fokhagymát meghámozzuk. A koriander- és borsszemeket vastagabb nejlontasakba szórjuk, húsverővel kissé „megkalapáljuk”-ellapítjuk, és a fokhagymával, valamint a kakukkfűvel együtt teatojásba zárjuk. A snidlinget leöblítjük és felaprózzuk, a diót durvára vágjuk.
Elkészítés: Felteszünk forrni 1 liter vizet a maradék citromlével, a fehérborral, 1 kávéskanál sóval és a teatojással. Beletesszük a karfiolt és a babérlevelet, és majdnem puhára, de még \"ropogósra\" főzzük (kb. 10 perc). Szűrőtálba szedjük, alaposan lecsepegtetjük, levéből 4 evőkanálnyit félreteszünk az öntethez. A lilahagymát leszűrjük, levét félretesszük. Az öntethez simára keverjük a borecetet a hagyma páclevével, a félretett főzőlével, a porcukorral, a mustárral, ízlés szerint frissen őrölt borssal, végül cseppenként hozzáadjuk az olívaolajat, és ha egyáltalán szükséges, csak a végén sózzuk. Lazán összekeverjük a karfiolt a lilahagymával, nagyobb, lapos tálra halmozzuk, majd bevonjuk az öntettel, végül megszórjuk a snidlinggel és a dióval. Langyosan vagy hidegen, de nem behűtve fogyasztjuk. Fehér húsú, főtt vagy sült hideg szárnyasok, halak mellé kínálhatjuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.