A sárgarépát pucoljuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel. A karfiolt és a brokkolit szedjük rózsáira. (ízlés szerint fagyasztott zöldségeket is használhatunk)A brokkolit, a karfiolt, és a sárgarépát enyhén sós vízben főzzük félpuhára, majd alaposan csepegtessük le, és hűtsük ki. Az előzőleg megfőzött tojást vágjuk fel apróra. A tonhalat tegyük egy szűrőbe, és alaposan csepegtessük le.A krémsajthoz adjuk hozzá a mustárt, majd sózzuk, borsozzuk, és keverjük alaposan össze. Ezután keverjük hozzá az apróra vágott főtt tojást, majd adjuk hozzá a lecsepegtetett, kihűlt brokkolit, karfiolt, és sárgarépát majd óvatosan forgassuk össze.Az előnyújtott leveles tésztát tekerjük ki a papírból, majd kb. a közepére kanalazzuk rá a krémsajtos-zöldséges masszát.Ezután borítsuk be az alaposan lecsepegtetett tonhallal, majd hajtsuk be a tészta két szélét hogy sütés közben a töltelék ne tudjon majd kifolyni, és óvatosan tekerjük fel. A megtöltött tésztát a sütőpapírral együtt, emeljük át egy gáztepsire, majd a tetejét villával pár helyen böködjük meg, kenjük le felvert egész tojással, és szórjuk meg szezámmaggal.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit magasabb hőmérsékleten kb. 35 perc alatt süssük szép pirosra.
Megjegyzés
A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk hűlni. Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.