A mákra annyi forró vizet öntünk, hogy jól ellepje és addig hagyjuk állni, amíg el nem készítjük a tésztát és a tölteléket, majd utána leszűrjük.
A tojást először a cukorral, majd a szobahőmérsékletű margarinnal jól kikeverjük. A sütőporral kevert lisztet beleszitáljuk a tojásos-cukros keverékbe, majd jól összegyúrjuk, hogy egy rugalmas tésztát kapjunk.
Csatos tortaforma aljába sütőpapírt teszünk, az oldalát pedig margarinnal kikenjük, és a tésztát úgy belenyomkodjuk, hogy pereme is legyen (kb. 3-4 cm magas), majd betesszük a hűtőbe pihenni, amíg elkészítjük a krémet.
A túrót, a tejfölt, a tojásokat, a keményítőt, a cukrot, és a vanília aromát jól összekeverjük, majd botmixerrel kicsit krémesítjük. A masszát egy nagyobb és egy kisebb részre osztjuk. A kevesebb adaghoz keverjük a leszűrt mákot.
Kivesszük a hűtőből a tésztát és közepére egy evőkanál túrókrémet teszünk, majd erre rá egy evőkanál mákkrémet. Ezt addig ismételgetjük, amíg el nem fogynak a krémek (krémek elég folyósak, ezért maguktól szépen el fognak terülni). Egy fogvájó segítségével a torta szélétől kiindulva a közepéig (egymástól távol) csíkokat húzunk.
Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 60 percig sütjük. Mikor már megsült és langyosra hűlt, akkor kivesszük a tortaformából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.