A sajtos-zöldséges lepény elkészítéséhez a zöldségkeveréket enyhén sós vízben pár perc alatt roppanósra főzzük, majd leszűrjük, és kihűtjük teljesen.
A főzőkrémhez hozzáadjuk a tojásokat, a lisztet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd simára keverjük. A füstölt sajtot lereszeljük, majd kb. 10 dkg-ot félreteszünk. A maradék sajtot hozzákeverjük a tejszínes-tojásos keverékhez.
A leveles tésztát egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük úgy, hogy pereme is legyen, majd rápakoljuk a kihűlt zöldségkeveréket. Ezután ráöntjük a sajtos-tojásos-tejszínes keveréket. Előmelegített sütőbe tesszük, majd közepes hőmérsékleten 40-45 perc alatt készre sütjük. A sütési idő felénél rászórjuk a félretett reszelt sajtot, majd készre sütjük. (Én légkeverésnél 160 fokon, 40 percig sütöttem).
A sütőből kivéve hagyjuk hűlni mielőtt tálalnák. Ízlés szerint főzhetünk pár darab fürjtojást 1-2 percig, hogy a sárgája még kissé lágy maradjon, és majd azzal tálaljuk a lepényt.
Megjegyzés
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a lepényt, helyezzük rá a félbevágott fürjtojásokat, majd úgy kínáljuk. A fürjtojást el is hagyhatjuk, vagy éppen lágy tyúktojásra cserélhetjük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.