Kevés tejet meglangyosítunk, elkeverünk benne 1 kk cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt, majd hagyjuk felfutni.
A lisztben elmorzsoljuk a zsíradékokat, hozzáadjuk a sót, a cukrot, a felfutott élesztőt, a tojássárgáját és összegyúrjuk annyi a tejjel, hogy rugalmas, jól nyújtható tésztát kapjunk. Folpackba csomagoljuk és hűtőben 30 percig pihentetjük, majd 3 egyforma részre osztjuk.
A töltelékhez összekeverjük a mákot a cukrokkal és a citromhéjjal. Egy kb 30 * 30 - as tepsit alaposan kizsírozunk és behintünk liszttel vagy kibéleljük sütőpapírral, majd belenyújtjuk az első tésztagombócot, rákenjük a lekvár felét és egyenletesen rászórjuk a cukros mák felét. Erre kerül egy tésztalap, a megmaradt lekvár és a cukros mák, végül befedjük az egészet az utolsó tésztalappal. Kb 30 percig kelesztjük, majd a tetejét villával megszurkáljuk és 180 °C - on kb 35 perc alatt aranybarnára sütjük.
A tejszínt felforrósítjuk, majd ráöntjük az apróra tördelt csokoládéra. Simára keverjük és ha már kezd sűrűsödni, rákenjük a kihűlt sütemény tetejére. Megvárjuk még teljesen megdermed, majd hosszúkás szeletekre vágva kínáljuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.