A lisztet egy tálba szitáljuk, elkeverjük benne a cukrot és a sót, majd elmorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a tojássárgákat, a rumot, a citromlevet és annyi tejfölt, hogy közepes keménységű tésztát kapjuk. Összegyúrjuk, és hideg helyen 10 percig pihentetjük.
A tésztát 3-4 mm vékonyra nyújtjuk, és 3 különböző méretű, kör alakú kiszúróval kiszúrjuk (mindegyik méretből ugyanannyit). Mindegyik kört a közepe irányában 4-5 helyen bevágjuk arányos távolságra egymástól (vigyázva, nehogy átvágjuk).
Egymásra helyezünk 3 különböző nagyságú tésztakört úgy, hogy felülre kerüljön a legkisebb. Az összeillesztésnél az ujjunkat tojásfehéréjébe mártjuk, és megkenjük vele a tészták közepét is, majd az egészet középen összenyomjuk (a tojásfehérje segít egyben tartani őket sütés közben).
Egy lábasban olajat melegítünk. Ha már elég meleg, de még nem forró, kis adagokban kisütjük benne a rózsafánkokat. Ha kisültek, papírtörlővel bélelt tányérben lecsepegtetjük, még melegen megszórjuk porcukorral. Lekvárral kínáljuk.
Egy kis darab tésztával ellenőrizhetjük az olaj hőfokát. Akkor jó, ha a tésztadarab elkezd sülni, de nem ég meg hirtelen. Ha habzik az olaj, az azt jelzi, hogy lehűlt, így várjuk a következő adag sütésével addig, amíg újra felmelegszik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.