A tésztához összeszitáljuk a száraz hozzávalókat, elmorzsoljuk benne a vajat, majd hozzáadjuk a tejjel elkevert tojássárgáját és alaposan összegyúrjuk. Folpackba csomagoljuk, és 30 percig hideg helyen pihentetjük.
A tésztát kétfelé osztjuk, és enyhén kilisztezett felületen egy kb. 20x30 cm-es lappá kinyújtjuk. Kivajazott, kilisztezett tepsi hátán egyenként, 180 fokos sütőben kb. 8-10 perc alatt megsütjük.
A meggyet meglocsoljuk 2 ek aromával, és félretesszük.
A krémhez 1,5 dl tejet simára keverünk a pudingporral. A maradékot felforraljuk, hozzáöntjük a pudingos keveréket és állandó keverés mellett sűrűre főzzük. Időnként megkevergetjük, és kihűtjük.
A vajat kihabosítjuk a porcukorral, hozzáadjuk a kihűlt pudingot, 1 tk aromát, és simára keverjük. A babapiskótát és a puszedlit apró darabokra tördeljük, majd összeforgatjuk a krémmel. A tésztalapokat megkenjük a lecsepegtetett meggy levével, az egyik lapra rákenjük a krém felét, elrendezzük rajta a meggyszemeket, és rákenjük a maradék krémet, végül befedjük a másik lappal. A csokoládét gőz felett felolvasztjuk, hozzákeverjük az olajat, majd amikor langyosra hűlt, bevonjuk vele a süteményt.
Egy éjszakán át puhulni hagyjuk, majd tetszés szerint felszeleteljük. A szeletekre - olvasztott csokoládéval -meggyszemeket ragasztunk.
Megjegyzés
Különleges, finom és mutatós sütemény, csak ajánlani tudom az ünnepekre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.