Az alapanyagokat előkészítjük. A csicseriborsó konzervet kibontjuk, a levet leöntjük, az újhagymát (vagy 1 db. vöröshagymát) megtisztítjuk, majd nagyobb darabokra vágjuk. A petrezselymet megmossuk, durvára vágjuk, a fokhagymagerezdeket pedig megpucoljuk, aztán félbevágjuk.
Az eddig előkészített alapanyagokat egy késes aprítóba rakjuk, ízesítjük a citrom levével, sóval, őrölt borssal, fűszerezzük romai köménnyel, korianderrel, majd meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal. Mindezt 1-2 percig pürésítjük az aprítóban, de ügyeljünk arra, hogy ne legyen teljesen homogén. Akkor jó, ha még picit darabos a falafel alap.
Az elkészült alaphoz kanalazzuk a lisztet és a sütőport, majd jó alaposan összekeverjük. Az elkészült masszából enyhén vizezett kézzel nagyjából 2-2,5 centi átmérőjű golyókat formázunk, aztán 170-180 fokos bő olajban 5-6 perc alatt aranybarnára sütjük. Figyeljünk arra, hogy egyszerre csak annyi golyót süssünk ki, ami kényelmesen elfér az olajban. Az elkészült falafeleket szűrőkanálla kiszedjük az olajból, lecsepegtetjük, és tálalásig félretesszük.
Elkészítjük a salátát a megmosott, megtisztított zöldségekből. Az uborkát vékonyan felkarikázzuk, a paradicsomot félbevágjuk és 3-4 milliméteres szeletekre vágjuk. A lilahagymát is félbevágjuk, majd hasonlóan az uborkához, ezt is felszeleteljük. A mentaleveleket egymásra rakjuk, feltekerjük szivarka alakúra, aztán ezt is felcsíkozzuk. Egy tálkába kanalazzuk a görög joghurtot. Hozzáadjuk a felaprított mentalevelet és alaposan összekeverjük.
Nem maradt más mint a tálalás. Egy tálra halmozzuk a falafel golyókat, mellé rakjuk a zöldségeket, és rákanalazzuk a mentás joghurtot, a tetejét ízlés szerint meglocsoljuk olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, végül humusszal, zöldségekkel, pitával vagy szendvicsbe téve tálaljuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.