A tojásokat szétválasztjuk, a cukrot elfelezzük, felét a sárgájához, felét a fehérjéhez keverjük, mindkettőt habosra verjük. A sütőporos lisztet a sárgájába szitáljuk, közben folyamatosan keverjük, végül a felvert tojáshabot lazán belekeverjük.
A tésztát sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk, majd egyenletesen eloszlatjuk benne. Előmelegítjük a sütőt kb.160 fokra (gáznál 1-2 fokozat közé) és 10 perc alatt készre sütjük. Miután kisült a piskóta, a sütőpapírral együtt feltekerjük. Így hagyjuk kihűlni.
A tejet a cukorral és a pudinggal hidegen csomómentesre keverjük, majd sűrű pudinggá főzzük. Az avokádót kettévágjuk a magját kiemeljük, és egy kiskanállal kikaparjuk a belsejét, majd a puha vajjal és a cukrokkal jól felhabosítjuk egy kézi vagy egy gépi habverővel. Amikor a puding kihűlt, hozzákeverjük az avokádós krémet, és jól eldolgozzuk.
A tésztát leszedjük sütőpapírról, kiterítjük, és egyenletesen rákenjük a krémet. Hosszanti oldalára ráteszünk két banánt, egymás mellé, erre is kenünk egy kevés krémet, majd feltekerjük.
A csokit gőz fölött felolvasztjuk, belekeverjük az olajat, és rásimítjuk a süti tetejére. Néhány órára hűtőbe tesszük, de még jobb egy éjszakára. Másnap forró vízbe mártott, szárazra törölt késsel szeleteljük.
Megjegyzés
Fincsi, nem tömény banános süti, amit az avokádó tesz különlegessé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.