Felverjük az egész tojásokat, majd belekeverjük a tojássárgákat is. Megsózzuk, megborsozzuk.
Lereszeljük a sajtot és belekeverjük a tojásokba. Közben kifőzzük a spagetti tésztát al dentére.
A prosciutto-t apró kockákra vágjuk és egy serpenyőben a saját kiolvadó zsírjában megpirítjuk, majd kiszedjük egy tálba.
A prosciutto-ból maradt zsiradékba beleöntjük a tojásos sajtos keveréket és visszatesszük a tűzre. Folyamatos kevergetés közben, lassú tűzön főzzük, közben hozzáadjuk a reszelt sajtot.
Kavargatás mellett megolvasztjuk a sajtunkat, amikor pedig már egynemű krémes állagot kaptunk belekeverjük az előre megsütött sonkát.
Ezt összekeverjük és a spagettit egy szűrő kanállal egyből a forró fővő vízből átemeljük a szószba és összekeverjük vele és levesszük a tűzről.
Fontos, hogy nem szűrjük le előre a tésztát, mert akkor kiszárad.
Várunk 5 percet az elkészülés után, hogy az ízek összeérjenek, majd parmezán sajttal megszórva tálaljuk. Amennyiben van friss bazsalikomunk jól néz ki egy-két levélke a tányérka szélén, ami el is fogyasztható az étellel.
A receptet egy Olaszország déli részén élő nagyon idős nénitől kaptam, engem azóta sem győztek meg jobb recepttel :)
Ha nem kavarjuk folyamatosan lassú tűzön a masszát, akkor elronthatjuk a tökéletes carbonarankat. Oda kell figyelni, nehogy a nagyobb láng megsüsse a tojást és rántotta szerű csomók legyenek benne, ha pedig kavargatjuk a sajt elkezd olvadni és ezt megelőzi. Ám egy nagyon könnyen olvadós sajt szintén nem jó választás, mert az folyóssá teszi és odaragad mielőtt a tojás megkészülne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.