A tésztához a mézet és a cukrot összemelegítjük, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk. Egy jól gyúrható, nyújtható tésztát kell kapnunk. Ha szükséges, még 1-2 evőkanál tejet adhatunk hozzá.
Négy részre osztjuk a tésztát, majd fél órát hűtőben pihentetjük. Mindeközben elkészítjük a krémet. A tejet felforraljuk, majd lassan beleöntjük a rizsdarát. Ha megfőtt, kihűtjük.
A vajat és a porcukrot robotgép segítségével kihabosítjuk, majd a kihűlt tejbegrízzel összekeverjük és újra kihabosítjuk. Mindegyik tésztacipót rizslisztezett felületen kinyújtjuk, majd egyesével megsütjük sütőpapírral bélelt tepsiben. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 6-7 perc alatt sül meg egy-egy lap.
Az összeállításhoz a tölteléket kettéosztjuk, az első lapra rákenjük a fele tölteléket, a második lapot rátesszük, és megkenjük a lekvárral. Erre jön a harmadik lap, amire rásimítjuk a krém másik felét, a negyedik lappal befedjük, amit csokimázzal vonunk be.
A csokimázhoz a csokit 2 ek olaj hozzáadásával vízgőz felett felolvasztjuk. Ha bevontuk a sütit a csokival, egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap pedig éles, forró vízbe mártott késsel felszeleteljük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.